Nagy Attila Tibor szerint az eufória nem tarthat örökké: várható volt, hogy az a hatalmas, az elmúlt harminchat évben nem látott lelkesedés, amelyet április 12-én késő este Budapest és számos nagyváros utcáin lehetett tapasztalni, idővel alábbhagy.

Murányi András arról beszélt, hogy Magyar Péter is érzékeli: a figyelemgazdaság minden egyes pillanatát ki kell használni ahhoz, hogy a választásokat követő lelkesedés óhatatlan csillapodása minél kevésbé mutatkozzon meg a közvélemény-kutatási adatokban. Ugyanakkor hozzátette, a kezdeti lendület elmúltával előtérbe kerül a tényleges kormányzati teljesítmény, ez pedig rendszerint együtt jár a népszerűség kisebb-nagyobb mértékű csökkenésével.
Az Index felelős szerkesztője Pakssal összefüggésben azt is kijelentette, hogy miniszterelnököt még nem látott ennyit dolgozni, ehhez pedig szerinte természetes módon hozzátartozik a gyakori nyilvános szereplés is.
Igen, ez óhatatlanul benne van az ő profiljában, hogy szerepel, ott ül a csónakban, slim fit ingben, és különböző szakértők társaságában mondja el, hogy éppen mit kell csinálni
– jelentette ki Murányi András.
Unger Anna megválasztásával és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal (NVVH) kapcsolatban kifejtette, a Tisza zászlóshajója, az NVVH – amelyet a kampányban mindenek elé és fölé helyeztek –, már a kikötőben hatalmas lövést kapott, mert a társadalmi bizalom jelentősen megcsappant Unger Anna kinevezésével, aki ettől még jó elnök lehet.
Nem arról van szó, hogy ez a nagy zászlóshajó kifut az óceánra, ott meghódít mindent és elvégzi a feladatát, hanem már a kikötőben állva lövéseket szenvedett el
– vélekedett Murányi.
Nagy Attila Tibor úgy véli, már túl sokat tudunk Magyar Péter személyiségéről: „kifakadásait, kiborulásait, hangulatváltozásait, időnként már-már hisztijeit” is megfigyelhetjük például az Országgyűlés plenáris ülésein.
Az elemző szerint mindez értékes információval szolgálhat a külföldi nagykövetségek számára, amelyek akár pszichológiai elemzést is készíttethetnek a miniszterelnök személyiségéről és tárgyalástechnikájának gyenge pontjairól, ezzel segítve a későbbi tárgyalópartnerek felkészítését.
Nagy Attila Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy minél hosszabbak a miniszterelnök élő bejelentkezései, és minél többet beszél ezeken, annál részletesebb személyiségrajz állítható össze róla. Úgy véli, ezt akár ellenérdekelt külföldi titkosszolgálatok is felhasználhatják annak feltérképezésére, hogy hol lehetnek a magyar kormány sebezhető pontjai.
Az elemző erős kijelentést is tett, amikor úgy fogalmazott,
lassan már kezdi azt gondolni, hogy a kormány tagjainak legalább a felét ki kéne rúgni, le kéne váltani.
Indoklásában kifejtette, hosszan lehetne sorolni azokat a problémákat, amelyek azt mutatják, hogy a miniszterek több mint fele nem vált be, és nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Úgy véli, Magyar Péter gyakori szereplése részben ebből fakadó kényszer is lehet. Nagy Attila Tibor szerint a miniszterelnök maga is felismerhette, hogy egyre több személyzeti probléma jelentkezik a saját kormányán belül.
Murányi András úgy gondolja, egy éven belül lesz kormányátalakítás, amelynek során egy-két minisztert lecserélhetnek. Nagy Attila Tibor szerint ez nehéz döntés lehet, hiszen a miniszterelnöknek ezzel azt is el kellene ismernie, hogy nem megfelelő embereket kért fel a feladatra. Ennek ellenére az elemző elképzelhetőnek tartja, hogy a kormányfő egy-két tárcavezetőtől megválik.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
