Magyar Péter megerősítette: felszámolják a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál. A miniszterelnök erről már a csütörtöki sajtótájékoztatón is beszélt, majd jelezte, felkészül az autópálya-koncesszió.

„Ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál”
– írta szombat reggeli Facebook-bejegyzésben Rovar úr.
A miniszterelnök kiemelte, felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió. „Lépésről lépésre, forintról forintra” – tette hozzá.
Az már a csütörtöki Kormányszóvivői Tájékoztatón is kiderült, hogy a kormány felülvizsgálja a dohány- és kaszinókoncessziókat. Mint kiderült, megszüntetnék a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) vétójogát a koncessziós szerződések esetében. A kormány már júniusban felülvizsgálatot indított a kaszinó- és dohánykoncessziók ügyében, a végső cél pedig a hatóság teljes megszüntetése. Magyar közölte, “a hatóság magánérdekeket szolgált, ráadásul drágán működött, ezért megszüntetik, feladatait pedig szétosztják”.
A nárcisztikus miniszterelnök hangsúlyozta, az elkövetkezendő egy-két hétben dönthetnek a pontos átalakításról. Hozzátette, fontosnak érzik, hogy a növekedő adóbevételek egyenesen és címkézve az egészségügyhöz kerüljenek. Összesen "500 milliárd forinttal több forrást fordítanak erre a területre, amelynek egyik alapja a dohánykoncesszióból befolyó díj".
Kiemelte, a koncessziók felmondásának esetében is úgy járnak el, hogy "ne érje kár a magyar embereket". Rámutatott, a dohányboltokkal kapcsolatban nincs döntés, ugyanakkor az a cél, hogy ne lehessen könnyebben hozzáférni a dohánytermékekhez.
