Iciri-piciri szuverenitás

Egy nagyon pici szuverenitásról le kellene mondani ahhoz, hogy egyébként a magyar emberek megkaphassák ezeket az uniós forrásokat” – mondta Magyar Péter két évvel ezelőtt, akkor még ellenzéki politikusként. Amióta kormányra került, azt is megtanulhattuk, hogy mit is jelent ez a pici szuverenitás. Alig pár hónap telt el a választás óta, de már csatlakozott a kormány az Európai Ügyészséghez, az uniós migrációs paktumhoz, hozzájárult, hogy az EU számolatlanul szórja a pénzt Ukrajnának stb. És a java még csak most jön.

Orbán Anitát a leggyengébb miniszternek tartják sokan, bár kétségtelenül erős a verseny, én viszont megértem a külügyminisztert. Ha nincs önálló külpolitikája egy kormánynak, ha mindent Brüsszelben döntenek el, miért is erőltesse magát fárasztó utazásokkal, tárgyalásokkal? Sokkal kényelmesebb a parlamentben ülni, bóbiskolva hallgatni a főnöke véget nem érő beszédeit. Vagy itt van ez a Kapitány István nevű, aki névleg a gazdaságért felelős, de valószínűleg annyi a dolga, hogy a kormányüléseken figyeljen, van-e elegendő rágógumi, csipsz, cukorka az asztalon, mondjuk, ehhez talán ért is. Kármán pénzügyért pedig csak azért tartják, hogy fogadásokat kössenek a kormánytagok, vajon a maratoni ülések végére be tud-e fejezni egy összefüggő, értelmes mondatot. Úgy hírlik, eddig azok nyertek, akik a nemre fogadtak. De miért is kellenének hozzáértő, felelős miniszterek? Majd a bizottság megmondja, mi a teendő a nyugdíjrendszerrel, a családi támogatásokkal, az energiabeszerzéssel, az oktatással, miegyebekkel.

Ha bárkinek kétségei lennének, hallgassa meg Ursula von der Leyen minapi beszédét. Nyíltan bevallotta, elárulta, amit mindig is mondtunk: a magyarországi kormányváltásért dolgoztak. Cserébe nyilván a pici szuverenitás helyett önállóságunk nagy részéről le kell mondanunk.

Volt már, hogy egy-egy birodalmi központ örült a magyarországi változásoknak. Sztálin örült Rákosinak, Hruscsov Kádárnak. Egyiknek sem lett jó vége. Végződhet-e másképp ez a mostani öröm? Nem hinném.