Nem bocsátják feltételes szabadlábra a lúgos orvosként ismert Bene Krisztiánt – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.
A Telex azután kereste meg a bíróságot, hogy hétfőn meghallgatták Benét feltételes szabadságra bocsátásának felülvizsgálata miatt. A meghallgatást eredetileg június 5-re írták ki, de elnapolták, mert nem tájékoztatták idejében az áldozatát, Renner Erikát.
A nőt mindössze két nappal a tervezett meghallgatás előtt értesítették, holott a törvény szerint 30 nappal korábban kellett volna.
Tavaly februárban Benét egyszer már feltételesen szabadlábra helyezték, de a másodfokú bíróság jogerős végzésével megváltoztatta az első fokon született ítéletet. Akkor azt írták, az első fokon eljáró bíró helytállóan állapította meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás objektív feltétele megvalósult, tévedett azonban, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a feltételes szabadságra bocsátás valamennyi törvényi feltétele fennáll.
Benét, aki a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója, 2018-ban 11 év börtönre ítélték, miután megtámadta volt barátnőjét, Renner Erikát.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
