Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel a hatóságok, és ezért 38 millió forintos bírságot szabotak ki a tiszaújvárosi MOL Petrolkémia üzemére, ahol idén május 22-énrobbanás történt, melyben egy ember életét vesztette, négyen súlyosan, heten pedig könnyebben megsérültek.
Minderről a boon.hu írt, amely megkereste a Szociális és Családügyi Minisztériumnál érdeklődött egyebek mellett a tiszaújvárosi eset részleteiről, és az utólagos vizsgálatok eredményeiről.
Mint a megyei lap írja: a munkavédelmi hatóság közvetlenül a baleset után kezdte meg a vizsgálatot, az ennek kapcsán indított eljárást pedig augusztus 31-én zárták le. Ennek folyamán megállapították, hogy
az üzem robbanással érintett részei nem rendelkeztek megfelelő biztonsági berendezésekkel ahhoz, hogy a veszélyes technológiai állapotokat időben felismerjék és jelezzék, illetve szükség esetén a folyamatokat biztonságosan meg lehessen szakítani.Az Olefin–1 üzemben, ahol a baleset történt, műanyagipari alapanyagok előállításához szükséges különböző szénhidrogének feldolgozása és szétválasztása zajlik, e technológiai folyamatok során gáz- és folyadékfázisú anyagok áramlanak különböző hőmérsékleti és nyomásviszonyok között, zárt technológiai rendszerekben és csővezetékeken keresztül.
Karbantartás után indult újra
A tárca lapnak küldött válaszából kiderült továbbá az is, hogy az üzemet karbantartás miatt április 27-től leállították – ennek részként a technológiai berendezéseket leürítették, a visszamaradó szénhidrogéneket eltávolították, majd a rendszert nitrogénnel öblítették át.
„Utóbbi eljárással az oxigént szorítják ki a rendszerből, ezzel megszüntetve a robbanásveszélyt. Az üzem újraindítását május 22-én kezdték meg. A pirolízis üzemrész beüzemelése során azonban a kezelőszemélyzet az egyik vezetéken jegesedést észlelt. A minisztérium tájékoztatása szerint ennek helyszíni ellenőrzésekor következett be a robbanás” – írják.
A hatósági eljárás végeztével 38 millió forintos munkavédelmi bírságot szabtak ki az üzemre, továbbá kötelezték a munkáltatót az üzem technológiai és biztonsági rendszereinek felülvizsgálatára, valamint a munkavállalók megfelelő tájékoztatására.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
