A KDNP politikusa leírta az igazságot Magyar Péter képmutatásával kapcsolatban.

Az alábbiakat posztolta Rétvári Bence:
Abszolút farizeusság. Ahogy Varga Judit mondta: Magyar Péter nem az az ember, akinek mutatja magát.
Magyar Péter Rómába utazik, hogy legyen egy közös képe a pápával.
Még csak pár hónap telt el a Tisza kormányzásából, de az már látható, hogy a kormány politikája nem megerősíti a keresztény értékeket, hanem gyengíti azokat.Fontos leszögezni, hogy ez nem egy értékközösség a Szentszék és a Tisza-kormány között, hanem egy Magyar Pétertől már megszokott virális tartalomgyártás, az abszolút filmszínház része. Imázsépítés kétezer éves római kulisszák között.
Nézzük pontról pontra, hogy megy szembe a Tisza-kormány az egyházi tanítással
Szívhangrendelet, abortusztabletta
A Tisza-kormány egyértelművé tette, hogy változtatni fog ezeken a szabályokon. A változás iránya nem életvédelmi irányú, hanem a liberális elvárásoknak megfelelő. Az egyházi tanítás feltétlenül védi az életet a fogantatástól kezdve, míg a magyar változások csökkentik az életvédelem szintjét.
(A Katolikus Egyház Katekizmusa 2270. pont: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.”)
Gyermekek örökbefogadása azonos nemű párok által
Magyar Péter többször is egyértelművé tette, hogy támogatja, hogy azonos nemű párok fogadjanak örökbe gyereket. Ez az egyház tanításával többszörösen is ellentétes.
(„Gyermekeket örökbefogadással bevinni homoszexuális együttélésekbe erőszakot jelent e gyermekekkel szemben. Abban az értelemben, hogy kihasználják a kiszolgáltatottságuk azt azáltal, hogy olyan környezetbe helyezik őket, mely nem támogatja teljes emberi fejlődésüket.” - XVI. Benedek pápa)
Gender az oktatásban
A Tisza-kormány törli a gyermekvédelmi jogszabályokból azt a tilalmat, hogy ne lehessen az iskolákban népszerűsíteni a homoszexualitást és a születési nem megváltoztatását.
(„A gender-ideológia korunk legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítása”. – Ferenc pápa)
Egyházi oktatás
A Tisza-kormány folyamatosan arról beszél, hogy túl magas az egyházi iskolák támogatása, ami azt vetíti előre, hogy ők csökkenteni fogják. A Tisza-kormánynak nem lehetett keresztény ember az oktatási minisztere, helyette egy gender-ideológiát valló oktatási miniszter lett. Az oktatási miniszter első nyilatkozataiban rögtön bírálta az egyházi oktatást. A Pázmány Campus építését leállították.
Eutanázia
A Tisza-kormány helyettes államtitkára egy liberális jogvédő szervezettől érkezett, ahol az eutanázia nyílt támogatója volt. Magyar Péter a parlamentben szintén úgy beszélt a kérdésről, ami liberális fordulatot vetít előre a kérdésben.
(A Katolikus Egyház Katekizmusa 2277. pontja alapján az közvetlen eutanázia elfogadhatatlan.)
A püspökök támadása
Durva támadást intézett a magyar püspökök ellen, amiért nagyböjti üzenetükben – a pápát is idézve – a béke fontosságáról írtak, és a háború áldozatai javára hirdettek gyűjtést.(Akinek fegyver van a kezében, tegye le! Akinek hatalma van háborúkat kirobbantani, válassza a békét! - XIV. Leó pápa)
Híveket sértő kijelentések
Magyar Péter a parlamentben elmondta, hogy őt is leöntötték borral, mint ahogy a görögöknél az isteneket szentelték. De olyan is volt, hogy helyi híveket a platóról ordibálva szidalmazott, és a templom újraszentelését követelte.
Természetesen a kormánynak szíve joga, hogy sok kérdésben más értékvilágot valljon, mint az egyház. Sok olyan politikus látogatja meg a pápát, akik maguk nem katolikus irányban kormányoznak. Nekik is csak a javukra válik egy pápai audiencia.
Magyar Péternek csak a látszat számít. Egy közös fotóval és egy római hangulatú videóval akarja a hívő szavazók bizalmát elnyerni. De mindez csak látszólagos elfedése annak, hogy konkrét döntései és retorikája szembe megy azzal, amit a pápa és az egyház tanít.
———
(A képen Kádár János VI. Pál pápánál, forrás: Index)
