Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután az önkormányzat közlése szerint a város már nem tudja tovább finanszírozni a működésüket. Pécs 2023 és 2025 között 269 millió forintot fordított az érintett postahivatalok fenntartására, 2025 őszétől azonban mintegy 162 millió forintos tartozása halmozódott fel a Magyar Posta felé.
Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen – közölte szombaton a pécsi önkormányzat az MTI-vel. A város tájékoztatása szerint azért született meg a döntés, mert az önkormányzat már nem tudja tovább vállalni a két hivatal finanszírozását.
A történet 2022 novemberéig nyúlik vissza. A Magyar Posta Zrt. az energiaválság idején tíz pécsi postahivatal – akkor még ideiglenesnek szánt – bezárását jelentette be. Az önkormányzat ezt követően tárgyalásokat kezdeményezett az állami vállalattal annak érdekében, hogy a város számára legfontosabb hivatalok közül néhány ismét kinyithasson.
A város végül azt ajánlotta, hogy másfél éven keresztül átvállalja a gyárvárosi és a rózsadombi posta üzemeltetési költségeinek felét, a hirdi és a Fekete Gyémánt téri hivatal működését pedig teljes egészében finanszírozza. A Magyar Posta utóbbi két helyszín közül a hirdi hivatal újranyitását vállalta.
Százmilliókat fordított a város a postákra
Az eredetileg másfél évre szóló megállapodás 2024 nyarán lejárt, Pécs azonban ezt követően is tovább finanszírozta az érintett postahivatalok működését.
Az önkormányzat közlése szerint 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben összesen 269 millió forintot fordítottak erre a célra.
A város tájékoztatása szerint azonban a pécsi költségvetés helyzete 2025–2026-ra kritikussá vált. Az önkormányzat ezt egyebek mellett a korábbi városvezetés által felvett hitel törlesztésével, az általuk „állami sarcoknak” nevezett terhek növekedésével, valamint a központi normatívák értékvesztésével indokolta.
A közlemény szerint a korábban ideiglenesnek nevezett postabezárások időközben állandósultak, így a városnak hosszabb távon kellett volna saját forrásból finanszíroznia egy olyan szolgáltatást, amelyet az önkormányzat állami feladatnak tekint.
Pécs 2025 őszétől mintegy 162 millió forintos tartozást halmozott fel a Magyar Posta Zrt. felé.
Más megoldást keresnek a két városrészben
Az önkormányzat közölte: a rendelkezésére álló forrásokat elsősorban a kötelező feladataira kell fordítania. Ezek között említették a közösségi közlekedést, a közvilágítást, valamint a gyermekek és az idősek étkeztetését.
A város ezért a továbbiakban nem vállalja magára a rózsadombi és a hirdi postahivatal finanszírozását.
A két városrész ugyanakkor nem feltétlenül marad minden postai szolgáltatás nélkül. Az önkormányzat közlése szerint a Magyar Postával olyan megoldást keresnek, amely a jelenleginél olcsóbban, ugyanakkor elérhető módon biztosíthatja az alapvető postai szolgáltatásokat Rózsadombon és Hirden.
