A Mi Hazánk Mozgalom tisztújító kongresszusán tartott beszédében Toroczkai László több ránk leselkedő veszélyre hívta fel a figyelmet. Ilyen a mesterséges intelligencia, ami az emberiség kiirtására is alkalmas lehet hamarosan, az energiaválság, amit az orosz–ukrán háború és Volodimir Zelenszkij megállításával lehetne kezelni, valamint Magyarország vízhelyzete, amit a csapnivaló politikusok idéztek elő. Toroczkai beszélt a cigány és zsidó származású emberekről is, akikből többen is tagjai a pártnak, és inkább tartja őket bajtársának, mint azt a magyart, akinek még a neve is Magyar.
Olyan történelmi időket élünk, amire még nem volt példa az emberiség történetében. Alapjaiban változik meg minden, amit az emberiségről jelenleg tudunk, a mesterséges intelligencia hamarosan képes lesz kiirtani az emberiséget – ennek a veszélyéről beszélt Toroczkai László pártelnök a Mi Hazánk Mozgalom ötödik tisztújító kongresszusán, hozzátéve, hogy a humanoid robotok néhány éven belül – akár már a mostani parlamenti ciklusban – erősebbek és okosabbak lesznek az embernél. Toroczkai szerint a mesterséges intelligencia térnyerése a legnagyobb veszély a világra nézve.
Felidézte, hogy a vezetékes telefon feltalálása után 75 évre volt szükség, hogy azt 100 millióan használni kezdjék, ugyanez az AI esetében mindössze két hónapra zsugorodott. Példaként hozta fel a mesterséges intelligencia „keresztapját”, aki azért hagyta ott a Google-t, hogy elmondja az igazságot, felhívja a világ figyelmét a ránk leselkedő veszélyre, mert az AI hamarosan úgy gondolkodhat, hogy „nincs már szükség az emberekre”. Toroczkai szerint vírusok szerkezetének feltérképezésére, biológia fegyverré történő átalakítására lehet alkalmas a technológia az emberiség ellen, amiről csak ők beszélnek az Országgyűlésben.
A nukleáris – mondjuk az atombombánál – lényegesen veszélyesebb a mesterséges intelligencia, hiszen az atomfegyvereket látjuk jönni, a mesterséges intelligenciát, ha kipusztítja az emberiséget, még csak nem is látjuk jönni
– fogalmazott Toroczkai, majd elárulta, hogy azért előny is származhat a technológiából, méghozzá az illegális migráció megállítására.
Ez a nagy változás okozhatja azt, hogy Ursula von der Leyen és társai nem hivatkozhatnak arra, hogy azért akarják kinyitni Európa határait, felszámolni a nemzeteket, és beengedni a világ minden részéről, főleg Afrikából és Dél-Ázsiából a jövevényeket, mert hogy az európaiak bizonyos munkakörökben már nem akarnak dolgozni. Hát itt a megoldás. Egyetlen migránst nem lehet többet beengedni Európába arra hivatkozva, hogy vannak bizonyos munkakörök, amire nem találnak európai munkavállalót
– fogalmazott a párt elnöke.
Magyar családok ezrei mehetnek tönkre Toroczkai szerint
Toroczkai szerint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter azon ötlete, hogy önvezető taxik legyenek Budapesten, szintén veszélyes, mert ha lecserélik a taxisofőröket, több ezer család válhat munkanélkülivé. A mesterséges intelligencia kérdésében szerinte Európa akkora lemaradásban van, hogy azt nem egy magyar parlamenti párt fogja megoldani, viszont a munkavállalókra gyakorolt hatásairól beszélni kell.
A mesterséges intelligencián kívül Toroczkai szerint veszélyes még Magyarországra nézve az aszályhelyzet. Emlékeztetett, hogy a talajból nagyjából egy évnyi csapadék hiányzik, ennek következtében például a lakhelyén, Ásotthalmon már kitáblázta az önkormányzat a homokos dűlőutakon, hogy „vigyázzon, aki nálunk autóval közlekedik, mert könnyen elsüllyedhet a homokban”. Toroczkai László a vízhelyzetről is úgy fogalmazott, hogy arról csak a Mi Hazánk beszél, arra csak az ő szakértőiknek vannak válaszaik, a többi párt csak politikailag jól hangzó üzeneteket tesz közzé.
Magyarország nem kiszárad. Magyarországot a csapnivaló politikai elitje és az alkalmatlan kormányok kiszárítják
– fogalmazott a politikus, majd az energiaválságról beszélt, mint megoldandó probléma.
Toroczkai figyelmeztetett, hogy készüljön fel mindenki a legrosszabbra az elszálló üzemanyagárak miatt, ami a gazdaság minden területére kihat majd. Mint mondta, amelyik politikai erőnek nincsenek egzakt válaszai az energiaválság kezelésére, azt „tűzzel-vassal” el kell zavarniuk a magyaroknak. A problémára szerinte szintén csak a Mi Hazánknak van válasza, ennél a pontnál megemlítve a párt köztársaságielnök-jelöltjét, a Médiatanácsba delegált Tóth Máté energiajogászt.
„Meg kell állítani Zelenszkijéket”
Toroczkai szerint az egyik megoldás, ha azonnal leállítják az orosz–ukrán háborút, majd aggasztónak nevezte az ukrán támadásokat Oroszország belső területein, amik részben hozzájárulnak a dízelhiányhoz. „Meg kell állítani Zelenszkijéket” – jelentette ki, majd arról beszélt, hogy szembe kell menni a brüsszeli vezetéssel az olcsóbb üzemanyag érdekében, amire jelenleg szerinte csak a szuverenista pártcsalád képes és hajlandó.
A Tisza-kormánnyal és az EU-pénzekről azt állította, hogy a sokat emlegetett 6000 milliárd forintnyi összegnek nagyjából 30 százaléka hitel, amit még az unokáink is fizetni fognak, ráadásul ezekért a forrásokért több mint százoldalas brüsszeli tervet hajt végre a Tisza pontról pontra minden kritika nélkül. Szerinte ennek a tervezetnek az egyik meghatározott pontja, hogy „beültetik majd a honfitársaink gyermekei mellé az iskolákban azokat a gyerekeket, akik teljesen alkalmatlanok a tanulásra, akik terrorban fogják tartani az osztálytársaikat, megverik a gyerekeket és a tanárt is, ellehetetlenítik az oktatást”.
Aki szülő, készüljön fel lelkileg arra, hogy akár a gyermeke is ilyen terrorhelyen lesz nemsokára, ha csak a szuverenista erők nem tudja megakadályozni
– fogalmazott Toroczkai.
Toroczkai László harcra készen áll
„Ha a Mi Hazánk Mozgalom néhány hónapja a választásokon nem jut be a parlamentbe, akkor nem a Mi Hazánk Mozgalom veszíti el a lehetőségét arra, hogy egy napon Magyarországot kormányozza, hanem a magyarság veszítette volna el arra, hogy egy szuverenista erő legyőzze a globalista kormányt Magyarországon. Ekkora történelmi tettet hajtottatok végre április 12-én és az azt megelőző hónapokban” – jelentette ki a pártelnök, ezzel azonban nagy felelősség került a vállaikra. Majd kitért arra, hogy az egész ország a parlamenti közvetítéseket figyeli, ahol jelenleg csak két pártelnök van jelen Magyar Péter és a maga személyében, miután „Orbán Viktor elvitorlázott”. Szerinte ez azért fontos, mert vezető nélkül nem lehet győzni, „olyan nincs, hogy láthatatlan a vezetés”.
Örömmel jelentem, hogy a Mi Hazánk vezetője most is itt áll előttetek. Nem pihen, hanem harcra készen áll. Tehát készen állok, és nekünk nem kell szembenéznünk bűneinkkel, hibáinkkal, mulasztásainkkal, mint a másik ellenzékben lévő parlamenti pártnak, a Fidesznek
– tért már rá az apropóra, tehát a tisztújításra, majd hangsúlyozta, hogy a jelenlegi négy éves parlamenti ciklust végig fogják dolgozni.
Toroczkai arról is beszélt, hogy amíg a Fidesz vállalhatatlanná vált a fiatalok körében, a Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabbak között, például azok között, akik most még nem szavazhattak, de a következő választáson már számíthatnak a szavazatukra.
Toroczkai a cigány és zsidó származású embereket is várja a pártba
„Ki kell nyitnotok a kapukat. Be kell engednetek olyanokat is a soraitok közé, akiknek joggal mondhatjátok azt, hogy hol voltatok eddig, miért szavaztatok másra, miért nem voltatok itt a legnehezebb időben” – tért rá a jövőre Toroczkai, aki szerint ha ezt mondják az újonnan érkezőknek, akkor örökre 6 százalékos párt maradnak. Ez pedig nem érdekük, ezért bővíteni kell a taglétszámot, mert csak így sikerülhet a győzelem. Toroczkai hangsúlyozta, korrupt politikus nem jöhet a soraikba, de tisztességes magyar embereket szívesen látnak, rájuk nem szabad haragudni korábbi szavazataik miatt.
Mi a helyzet azokkal, akik szintén itt születtek, a magyarságért, a magyar nemzet tagjának vallva magukat mindent megtesznek? Küzdeni akarnak velünk, de mondjuk nem 100 százalékban magyar származásúak. Mi van azokkal, aki mondjuk cigány, vagy zsidó felmenőkkel rendelkezik? Beszéljünk nyíltan erről
– tért rá a párt szempontjából kényes kérdésre Toroczkai, akinek ez nem bonyolult kérdés, ugyanis ilyenek már eddig is ott voltak közöttük. Példaként említette a Magyar Gárda-alapító Reiner Pétert, aki „a trianoni igazságtalanság ellen harcol, mióta az eszét tudja” és a „magyar mellett büszke zsidó származására is”. Következő példaként a cigány származású Horváth Krisztiánt említette, aki szintén csatlakozott a párthoz, de Toroczkai hangsúlyozta, rajta kívül is több cigány származású van a szervezetben. Szerinte durva támadásokat kapott Horváth cigányként azért, mert a Mi Hazánkhoz csatlakozott, „kiállta a próbát”. Toroczkai szerint így kell kinéznie a magyar nemzetnek.
Beszéde végén, de még a témánál maradva Toroczkai arról beszélt, hogy neki származásuk ellenére Reiner Péter és Horváth Krisztián a bajtársai, szemben például a budai fiúval, az „echte magyarral, aki annyira magyar, hogy még a neve is az”.
(Index)
