2026. szeptember 26. - Jusztina
Időjárás ikon 22° 19°
EUR 364.42 :
USD 319.89 :

Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van - Videó

Fociban ez benne van

– felelte Szoboszlai Dominik az M4-nek, amikor az Ukrajna ellen 1-0-ra elveszítettmeccs végi tömegjelenetről kérdezték.

A két csapat játékosai összeugrottak ugyanis a ráadásban, miután Nazarenko második sárga lapot érően rácsúszott Tóth Rajmundra. Kerkez és Cihankov akaszkodott össze, majd Szoboszlai is ott termett, ezután a kispadok is beszálltak, miközben a lelátóról különböző tárgyak repültek a pályára. Beletelt egy kis időbe, míg lecsillapodott a hangulat.

„Büszke vagyok a csapatra, kiraktunk mindent, ma nem volt elég. A szerencse nem volt velünk, megvoltak a helyzeteink, nem ment be semmi. A második félidőben, úgy gondolom, hogy nem volt közük a mérkőzéshez. Úgyhogy megyünk tovább” – mondta a mérkőzésről, majd még visszatért a balhéra:

Az egy jó jel, hogy teljesen mindegy, ki van ott, bele fogunk állni.

Szoboszlai azzal zárta a nyilatkozatát, hogy folytatni kell, amit elkezdtek, és akkor melléjük áll a szerencse a folytatásban.

 

A balhé:

 

#Magyarország #Ukrajna #Szoboszlai Dominik

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!