A szervezetet annak 2018-as alakulása óta irányító politikus egyetlen jelöltként indult a tisztségért. Ismét az elnökség tagja lett Apáti István, Dócs Dávid, Dúró Dóra, Novák Előd és Pakusza Zoltán. Új tagként került a két fővel kibővített testületbe Balog Csaba és Tóth Máté.
Toroczkai László a sajtótájékoztatón elmondta: kongresszusukon azt hirdették meg, hogy „át kell venni az ellenzéki oldalon a vezető szerepet”.
Hangsúlyozta: érzékelik az új politikai helyzetet, amely azáltal alakult ki, hogy mindössze három politikai erő foglal helyet az Országgyűlésben, a volt és a jelenlegi kormánypárt, valamint a „minden korábbi kormányzási és kormányzati hibától mentes” Mi Hazánk Mozgalom.
Toroczkai László közölte: hétfőn hozzák nyilvánosságra, hogy két egymással összeférhetetlen tisztsége, azaz a pártalelnökség és médiatanácsi tagsága közül melyikről mond le az NMHH döntéshozó szervébe az Országgyűlés által kedden beválasztott Tóth Máté.

Az MTI kérdésére úgy nyilatkozott: formális döntés még nem születhetett a kérdésben, hiszen csak a szombat délutáni tiztságviselő-választás eredménye alapján állt elő az összeférhetetlenség.
A politikus a hírügynökség kérdésére azt is elmondta: a kongresszus nem fogadta el végül azt a kezdeményezést, hogy bővítsék kettőről négy évre az elnök és az elnökség mandátumának hosszát.
(Demokrata)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
