Garázdaság és rendzavarás szabálysértése miatt állította elő a rendőrség azt az 51 éves, abonyi férfit, aki szombaton tojást dobott Magyar Péter miniszterelnök felé. A férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra szállították, ahol meghallgatták, majd szabadon bocsátották – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Magyar Péter szombaton Szolnokon tartott beszédét az országjárásán, amikor az esemény elején ellentüntetők a tömegből valamit Magyar felé dobtak. „Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett senkinek baja” – reagált Magyar.
Később kiderült, hogy tojást dobtak Rovar úr felé, amit azért nem láthatott, mert a tojás a színpadot már nem érte el, a tömegben állók között ért földet. A tüntetőt civil ruhás rendőrök a helyszínen leteperték.
