A Fidesz európai parlamenti képviselője élesen bírálta a fősodratú politikát, amely szerinte megbélyegzéssel és szankciókkal próbálja korlátozni a szuverenista államok függetlenségét és gazdasági mozgásterét. Leszögezte ugyanakkor, hogy a nemzeti, szuverenista, patrióta erők harcolni fognak a brüsszeli politika ellen.

Aki azt hitte, hogy a vasfüggöny leomlásával a politikai megbélyegzés és a kettős mérce korszaka végleg lezárult Európában, az tévedett – legalábbis a brüsszeli folyosók jelenlegi dinamikája alapján, amit a balliberális fősodor és a nagy tagállamok diktálnának. A Patrióták Európáért uniós frakció szerint az EU intézményeiben annyira elszabadult a balliberális fősodor jogállamiságot tipró viselkedése, hogy az már mindenhonnan látványos. Többek között ezért is szerveztek konferenciát a témában.
Európa magországai a súlyos gazdasági teljesítménnyel küszködő kontinens szűkülő erőforrásainak egyre nagyobb része felett akar rendelkezési jogot szerezni, erről beszélt Deutsch Tamás Brüsszelben.
Az európai parlamenti képviselő azt mondta, a középpontjában elsősorban a felzárkózó közép-és kelet-európai tagállamok mozgásterének radikális szűkítése, gazdasági és politikai szuverenitásuk radikálisabb korlátozása áll.
Úgy vélte, az Európai Unió életében már felszámolták a lojális együttműködés gyakorlatát és kezdetét vette a brüsszeli fősodor által indított politikai hidegháború időszaka.
Deutsch Tamás arról is beszélt a konferencián, hogy ebben a korszakban a politikai, teológiai küzdelmek európai politikatörténetben jól ismert klasszikus hatalmi törvényszerűségei érvényesültek. Példaként említette, hogy a brüsszeli fősodor az EU mindennapi működésében a politikai centrum kisajátítására és a nemzeti, szuverenista, patrióta erők szélsőjobboldalra tolására törekedtek. Ezek az erők egyébként mindig újabb és újabb politikai vérvádakat fogalmaznak meg, folyamatosan megbélyegzik és szankcionálják a nemzeti szuverenista oldalt. Jól látható, hogy amint az egyes vádaknak lejár a kommunikációs szavatosság ideje, akkor azonnal érkezik a következő.
Voltunk az elmúlt évtizedekben már antiszemiták, euroszkeptikusok, Európa-ellenesek, populisták, a jogállam felszámolói, autoriter politikusok, választási autokráciát képviselő és természetesen politikai címkézésnek és megbélyegzésnek mára iparága alakult ki. A Soros-hálózat és a brüsszeli bürokrácia által százmilliókkal agyonfinanszírozott NGO-kkal, médialerakatokkal támad, tette hozzá.
Az európai parlamenti képviselő felidézte azt is, hogy a a baloldalon a bolsevik hatalomgyakorlás egyik legfontosabb alapszabálya szerint munkálkodnak: azzal vádolják a politikai ellenfeleket, amiket ők maguk csinálnak.
A leghangosabban kiáltanak farkast, másokat vádolnak jogállamisági problémákkal, miközben ők azok, akik fittyet hánynak a legalapvetőbb jogállamisági és demokratikus alapelvekre
– fogalmazott, majd megjegyezte, hogy Magyarországon a brüsszeli fősodorhoz tartozó erők a hatalomra jutásukat követően alkotmányos puccsot hajtottak végre, lebontották a demokratikus Magyarországot és nyíltan egy önkényuralmi rendszer kiépítésébe kezdett.
Mit mondtak volna itt Brüsszelben, ha Orbán Viktor független alkotmányos intézmények vezetőit szólította föl a parlamenti felszólalásában a távozásra? Képzeljük el, hogy mit mondtak volna itt Brüsszelben, ha Orbán Viktor eltávolította volna hivatalából a köztársasági elnököt, ha saját politikai rendőrséget hozott volna létre, ha a tiszás politikusok döntő részét eltiltotta volna a választásokon való indulástól, vagy ha egy törvénytelen ügyészi akció keretében lefoglalta volna a Tisza Párt szervereit? – sorolta Deutsch Tamás. Szerinte Brüsszelben Magyar Péterék alkotmányos puccsát úgy kezelik, mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne, csupán támogató módon hallgat.
Leszögezte, hogy nekünk magyaroknak, nekünk közép-európaiaknak a kettős mérce egyáltalán nem újdonság. Akkor is láttunk már ilyet, amikor az európai együttműködést még nem Európai Uniónak hívták.
Akkoriban a nyugat-európai országok egyes vezetői, miközben szabadságról, demokráciáról és az emberi jogokról beszéltek, a reálpolitika jegyében lepaktáltak a kommunista rendszerekkel
– emelte ki.
Leszögezte ugyanakkor, hogy a közép-európai szabadságharcosok már akkor sem hallgattak, Európa szabad nemzetei együttműködésének a pártján álltak, nem voltak ők maguk sem hajlandók elfogadni a kettészakított Európát.
Kiálltunk a vasfüggöny lebontása mellett és a személyes kockázatot is vállaltuk, amikor szabadon kimondtuk, amit mondott. Most ismét olyan időket élünk, amikor a szabadság melletti kiállásnak súlyos, személyes következményei lehetnek Magyarországon. De nekem ezzel sem tudnak újat mondani. Voltam én már politikai okokból közép-európai totalitárius kommunista rendszer börtönében, bíróság elé is állítottak, és egy politikai perben elítéltek. Úgyhogy korábban kell feltennünk azoknak, akik azt gondolják, hogy minket börtönnel meg lehet fenyegetni. Mi a kommunizmus idején sem hallgatunk, és most az új kommunisták idején sem fogjuk hallani – fogalmazott a fideszes európai parlamenti képviselő.
(MNO)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
