2026. október 13. - Ede,Kálmán
Időjárás ikon 7° 4°
EUR 365.21 :
USD 326.28 :

Folytatódtak a zavargások Párizsban: összecsaptak a rendőrök és a "diákok"

A párizsi “diákok” tüntetésén összecsapások törtek ki a tiltakozók és a rendőrség között – jelenti a RIA Novosztyi tudósítója.

A francia középiskolások és egyetemi hallgatók ma két demonstrációt tartanak. Azt követelik, hogy töröljék el a Parcoursup felvételi rendszert, és növeljék az oktatás finanszírozását. 

Az elmúlt napokban ezekre az eseményekre rácsatlakoztak erőszakos csoportok is, pl. migráns bandák és szélsőbalodali aktivisták, akik együtt támadtak a rendőrökre, illetve törtek-zúztak, gyújtogattak és üzleteket fosztottak ki. A nyugati mainstream média pedig diákoknak nevezi a résztvevőket.

Az egyik megmozdulás napközben kezdődött a párizsi városháza épületénél. A menet kezdetben békésen haladt, később azonban a tüntetők egy csoportja barikádokat kezdett építeni, és felgyújtotta a szemetes konténereket. A rendőrök ledöntötték az útakadályokat, és visszaszorították a tüntetőket. Könnygázt is bevetettek. 

Az összecsapásokra akkor került sor, amikor a felvonulás a Montparnasse városrészben haladt.

Jelenleg a két demonstráció résztvevői egyesültek, és a Hôtel des Invalides, vagyis az Invalidusok háza felé tartanak.

A franciaországi tiltakozások már második hete tartanak. A diákok elégedetlenek a túlzsúfolt órarenddel, a tanárhiánnyal, valamint azzal, hogy a hatóságok nem fordítanak figyelmet az oktatás területén jelentkező egyéb problémákra. 

A megmozdulásokat gyakran zavargások és vandalizmus kíséri. A rendvédelmi szervek több mint 6800 embert vettek őrizetbe, akiknek többsége kiskorú.

A középiskolások és az egyetemi hallgatók megmozdulásaihoz tanárok és szülők is csatlakoztak.

#Franciaország #Párizs #zavargások

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!