Éles hangú bejegyzésben reagált Schmidt Mária történész Márki-Zay Péter egyik korábbi állítására. A történész szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tévedett, amikor vitatta egy 2019-ben tett kijelentését, amely Németország internetes infrastruktúrájának állapotára vonatkozott – számolt be a Magyar Nemzet.

Schmidt Mária úgy fogalmazott:
„Az az érdekes Önben, hogy úgy egy megyei jogú város polgármestere, hogy közben Ön talán az ország legostobább kormánypárti kommentelője.”
A történész azt is kifogásolta, hogy Márki-Zay Péter korábbi állításai miatt szerinte félrevezette követőit. Mint írta, a polgármester által hivatkozott források között szerepel egy 444.hu-s cikk is, amely Németország internetes infrastruktúrájának problémáival foglalkozik. Schmidt Mária szerint az általa 2019-ben tett kijelentés nemcsak megalapozott volt, hanem akkoriban Németországban közhelyszerű megállapításnak számított. Ennek alátámasztására egy német elemzést is megosztott, amely ugyancsak a németországi internet lassúságának okait vizsgálja.
A történész arra szólította fel Márki-Zay Pétert, hogy kérjen tőle bocsánatot.
„Elnézést a követőitől, akiket megvezetett. Ebben a kommentfolyamban tud elnézést kérni tőlem" – írta Schmidt Mária, hozzátéve, hogy csak ezt követően hajlandó bármilyen vitát folytatni a hódmezővásárhelyi polgármesterrel.
A történész egyúttal jelezte: ha Márki-Zay teljesíti a feltételt, kész a további vitára, ugyanakkor arra is utalt, hogy a polgármester más kijelentéseivel is foglalkozna.
„Ha gondolja, majd foglalkozok a többi hülyeségével is”
– fogalmazott.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
