Csak az adórendszer átalakítása után fogjuk igazán megérteni, mennyit jelentett a 2010 és 2026 közötti gazdaságpolitika a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó helyi családoknak: amikor nőnek a megélhetési költségek, csökken a bérek vásárlóereje, kevesebb marad hó végén a pénztárcában, fogynak a munkahelyek, nőnek a kisvállalkozások adóterhei, visszaszorul a legális gazdasági teljesítmény, és kiszélesedik a szürkezóna.
– A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság új országajánlásaival visszatért a globalista múlt és elvész a szuverén Magyarország – figyelmezetett közösségi oldalán György László. Az egyetemi docens szerint a dolog egyszerű. A nemzeti gazdaságpolitika ki akarja nőni a válságot: költségeit a válság nyerteseivel fizetteti meg, miközben amennyire lehet, megkíméli a helyi középosztályt, a társadalmat a hátán cipelő, dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó réteget.

Megszorítások özöne szerepel az IMF és Brüssel ajánlásai között
A baloldali és globalista gazdaságpolitika ki akarja fogyni magát a válságból, vagyis megszorít. Az IMF-csomag javaslatai között szerepel:
1. 𝐀 𝐤𝐨̈𝐳𝐬𝐳𝐟𝐞́𝐫𝐚 𝐛𝐞́𝐫𝐤𝐢𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐚𝐢𝐧𝐚𝐤 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚𝐟𝐨𝐠𝐚́𝐬𝐚. A tanári fizetések csökkenése már ebbe az irányba mutat.
2. 𝐀 𝐧𝐲𝐮𝐠𝐝𝐢́𝐣𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫 𝐟𝐞𝐧𝐧𝐭𝐚𝐫𝐭𝐡𝐚𝐭𝐨́𝐬𝐚́𝐠𝐚. Szép cél, de a hiány rendezése itt a tb-járulék emelését vagy a nyugdíjkiadások csökkentését jelenti. Ennek része a KATA adójának emelése is.
3. 𝐀 𝐭𝐚́𝐦𝐨𝐠𝐚𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐯𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐥𝐚𝐭𝐢 𝐡𝐢𝐭𝐞𝐥𝐞𝐳𝐞́𝐬 𝐞́𝐬 𝐚 𝐥𝐚𝐤𝐚́𝐬𝐡𝐢𝐭𝐞𝐥-𝐭𝐚́𝐦𝐨𝐠𝐚𝐭𝐚́𝐬𝐨𝐤 𝐟𝐨𝐤𝐨𝐳𝐚𝐭𝐨𝐬 𝐤𝐢𝐯𝐞𝐳𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐞. Vagyis a hazai kis- és középvállalkozások támogatott hiteleinek és az otthont teremtő családok kamatkedvezményeinek megszüntetése. Ez később elképzelhető, ha tovább csökken a jegybanki alapkamat, és közelít egymáshoz a piaci és a támogatott kamatszint. Egyelőre azonban a magyar vállalkozásokat és családokat húsbavágóan érintené.
4. 𝐀 𝐭𝐚́𝐦𝐨𝐠𝐚𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐢𝐚𝐟𝐨𝐠𝐲𝐚𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐬𝐢 𝐤𝐮̈𝐬𝐳𝐨̈𝐛 𝐜𝐬𝐨̈𝐤𝐤𝐞𝐧𝐭𝐞́𝐬𝐞, a jövedelemhez kötött pénzbeli támogatások bővítésével. Magyarul: a rezsicsökkentés átalakítása a középosztálybeli családok kárára.
5. 𝐀 𝐩𝐞́𝐧𝐳𝐮̈𝐠𝐲𝐢 𝐬𝐳𝐞𝐤𝐭𝐨𝐫𝐭 𝐭𝐞𝐫𝐡𝐞𝐥ő, 𝐩𝐢𝐚𝐜𝐭𝐨𝐫𝐳𝐢́𝐭𝐨́𝐧𝐚𝐤 𝐦𝐢𝐧ő𝐬𝐢́𝐭𝐞𝐭𝐭 𝐚𝐝𝐨́𝐤 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐳𝐮̈𝐧𝐭𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐞. Vagyis a banki különadók (és aztán szépen csendben a többi) eltörlése.6. 𝐏𝐫𝐨𝐠𝐫𝐞𝐬𝐬𝐳𝐢́𝐯𝐞𝐛𝐛 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐞́𝐥𝐲𝐢 𝐣𝐨̈𝐯𝐞𝐝𝐞𝐥𝐞𝐦𝐚𝐝𝐨́, 𝐚𝐳 𝐚𝐥𝐚𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐤𝐞𝐫𝐞𝐬𝐞𝐭ű𝐞𝐤 𝐚𝐝𝐨́𝐭𝐞𝐫𝐡𝐞́𝐧𝐞𝐤 𝐜𝐬𝐨̈𝐤𝐤𝐞𝐧𝐭𝐞́𝐬𝐞́𝐯𝐞𝐥. Jól hangzik, de a szürkegazdaság felé tereli a magyar munkaerőpiacot, amely az egykulcsos adónak köszönhetően 2011 óta az OECD-országok közül a leggyorsabban fehéredett.
Kár lenne az adórendszer felforgatása
György László szerint az ajánlásokban vannak negédes baloldali gondolatok, például a rezsivédelem jövedelemhez kötése és az alacsony keresetűek szja-terhének csökkentése. A csomag fő iránya azonban:
1. még jobban terhelni a világszerte agyonadóztatott, társadalmainkat a hátán cipelő középosztályt;2. a szegényeknek háló helyett halat adni;3. tehermentesíteni a multinacionális nagyvállalatokat és a pénzügyi szektort;4. spórolni a közszférában dolgozókon.
– A „legszebb” pedig az, hogy a termelékenység növekedését meghaladó béremelkedést tartják az egyik legnagyobb problémának, ahogyan Kármán András pénzügyminiszter is. Szerintük az elmúlt négy év túlzott béremelkedése hozzájárult a magyar inflációhoz. A kampányban még túl alacsonynak tartott bérek most már túl magasnak számítanak – írta György László.
Az Eurostat szerint ugyanakkor 2010 és 2025 között a magyar családok rendelkezésre álló jövedelme a harmadik legnagyobb ütemben nőtt az EU-ban, a minimálbér vásárlóereje pedig több mint megduplázódott. Persze a bérekből sosem elég.
– Nem értik, nem akarják érteni sem az Európai Bizottságnál, sem az IMF-nél, sem az új kormány gazdaságpolitikai műhelyeiben, hogy a magyar adórendszer 2010 óta a spekulánsok adóztatásával progresszív, és így teszi a legtöbbet a szegényekért és a középosztályért – emelte ki az egyetemi docens.
A dolgozni képes segélyből élőknek munkát ad. Az adót csaló vállalkozóknak csökkenti az adóterhét, miközben digitalizációval nehezíti az adóelkerülést. A válságokon vagy nyereségátcsoportosításon nyerészkedő globális cégeket különadókkal sújtja.
– E körök megadóztatásából 2026-ban több mint 4000 milliárd forint többletbevétele keletkezik a magyar államnak. Ebből jut a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztály támogatására, tehermentesítésére. Ezért növekedhettek 2010 óta az Eurostat szerint nálunk a harmadik leggyorsabban a bérek, ezért csökkenhetett a harmadik leggyorsabban a szegénység, és a leggyorsabban a gyermekszegénység – ismertette.
György László szerint a világ utolsó olyan szuverén gazdaságstratégiai kísérlete éli végóráit, amely sikerrel mérsékli a globalizáció káros hatásait.
– Csak az adórendszer átalakítása után fogjuk igazán megérteni, mi magyarok és a világ is, mennyit jelentett a 2010 és 2026 közötti gazdaságpolitika a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó helyi családoknak: amikor nőnek a megélhetési költségek, csökken a bérek vásárlóereje, kevesebb marad hó végén a pénztárcában, fogynak a munkahelyek, nőnek a kisvállalkozások adóterhei, visszaszorul a legális gazdasági teljesítmény, és kiszélesedik a szürkezóna – tette hozzá.
(MNO)
