2026. október 15. - Teréz
Időjárás ikon 13° 12°
EUR 363.72 :
USD 324.9 :

Hat volt igazságügyi minisztert hallgat meg vagy nyilatkoztat a végrehajtási bizottság

Hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki budapesti ülésén.

A testület továbbá döntött Répássy Róbert volt igazságügyi minisztériumi államtitkár és Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó meghallgatásáról is. Navracsics Tibort, Trócsányi Lászlót, Tuzson Bencét, Varga Juditot, Répássy Róbertet és Kiss Ferencet személyesen, a testület október 28-án és november 13-án sorra kerülő ülésén kívánja meghallgatni a bizottság, míg Dávid Ibolyától és Vastagh Páltól írásbeli nyilatkozatot várnak, amelynek határideje november 9 - írja az MTI.

Az ülés elején Toroczkai László, a bizottság elnöke jelezte, hogy szükségesnek tartja Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség volt főügyésze meghallgatását is, ám erről nem döntött a bizottság. Szerdán a bizottság egyik tiszás tagja, Molnár Zoltán azt mondta a 444-nek, hogy egyetért Toroczkaival abban, hogy Fürcht beidézése indokolt lehet: „Én azt gondolom, hogy ő napirenden lehet az idézésekben. Tehát hogyha felvetődik az, hogy ő legyen beidézve, akkor mi ettől egyáltalán nem fogunk elzárkózni.”

#Varga Judit #Trócsányi László #vizsgálóbizottság #Navracsics Tibor #végrehajtók #Toroczkai László #Tuzson bence

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!