Olyan fejlesztéseket és beruházásokat ígér posztjában az alkalmatlan főpolgármester, amelyek a "következő 130 évre megteremtik a jövő Budapestjét".

A poszt első felében Karácsony számot ad az elmúlt hét katasztrofális évéről, ami alatt szerinte "a város működőképességének és értékeinek védelmében kellett megküzdeniük az Orbán-kormány Budapest-ellenes politikájával". A főprájdmester szerint emiatt “nem tudott annyit változni a város, mint kellett volna”. Hozzátette, hogy most ennek vége van.
„Hogy így legyen, ahhoz ki kell lépni a megszokásokból, a részérdekek elé az egész érdekét kell helyezni. A már megkezdődött vitáink erről szólnak, és biztosan tudom, hogy lesznek még viták, hevesek is, de én ezeket jó vitáknak tartom, mert végre a város jövőjéről szólnak” – utal feltehetőleg a parkolás átszervezése miatt kitört csetepatéra, miután elárulta a korábbi szövetségeseit.
Most egyszerre fognak belevágni a nagy fejlesztésekbe, ami miatt „azt is tudom, hogy a következő években sokan sokszor fogják szidni az anyukámat” – írja, de hozzáteszi, hogy próbálják csökkenteni az ezzel járó kellemetlenségeket.
A poszt másik részében felsorolja a következő hónapokban elinduló „fejlesztési dömpinget”, ennek elemei:
- elkezdődik a budai fonódó villamos megépítése,
- aztán jön a pesti fonódó,
- a megújuló Nagykörút,
- a pesti alsó rakpart,
- kizöldül a Városháza Park,
- meghosszabbodik a 3-as metró,
- megépül a Diákváros, és
- elkezdődik a Rákosrendező beruházás.
„Tele vagyunk zöld tervekkel a Népligettől a Városmajorig, a Gellért-hegytől a Római-partig. Megújulnak a HÉV-ek, és sok új jármű, villamosok, elektromos buszok érkeznek a közösségi közlekedésbe”
– írja az alkalmatlan főpolgármester. Ez utóbbi fejlesztéssel Karácsony mindenképp csökkentené az agglomerációból érkező autók számát. Ígéretet tesz Budapest elhasználódott úthálózatának rendbetételére, és a szociális válság, közbiztonsági problémák kezelésére is.
