A vagyonosabb rétegek fokozott közteherviselésének elvét támogatva, ugyanakkor a tervezett vagyonadó több rendelkezésének felülvizsgálatát kezdeményezve fogalmazott meg közös javaslatokat több mint tíz gazdasági szakmai szervezet. Az aláírók egyebek mellett a beruházások elismerését, az 1–5 milliárd forint közötti vagyonokra vonatkozó mérsékeltebb adókulcs bevezetését, valamint a nehezen pénzzé tehető vagyonelemek sajátos kezelését szorgalmazzák.

Több mint tíz, a magyar gazdaság meghatározó szereplőit képviselő szakmai szervezet fogalmazott meg közös észrevételeket az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezettel kapcsolatban. Az aláírók a szabályozás több pontjának átgondolását kérik a jogalkotótól, elsősorban a vállalkozások működésére, beruházási lehetőségeire és finanszírozására gyakorolt lehetséges hatások miatt.
A javaslat az elmúlt napokban szélesebb szakmai vitát váltott ki. Az egyik álláspont szerint a vagyonadó megfelelő eszköz lehet a közterhek arányosabb elosztására, míg mások úgy vélik, hogy ugyanez a cél más adónemek, például a forrásadó vagy a társasági adó bevételeinek növelésével is elérhető lenne. A felvetések között a vagyonadó adminisztratív költségei és hosszú távú fenntarthatósága is megjelentek.
A közös állásfoglalást jegyző szervezetek hangsúlyozzák, hogy nem a vagyonosabb rétegek nagyobb közteherviselésének elvét vitatják, hanem a javasolt szabályozás gyakorlati megvalósításával kapcsolatban fogalmaznak meg észrevételeket.
A szervezetek többsége önálló javaslatcsomagot is eljuttat a kormányzathoz, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a több ágazatot érintő, közösen azonosított problémák is megjelenjenek a jogalkotási folyamatban.
Adókedvezménnyel ösztönöznék a beruházásokat
Az állásfoglalás egyik legfontosabb eleme, hogy a vagyonadó megállapításakor valamilyen formában figyelembe lehessen venni a gazdaságba visszaforgatott forrásokat.
Az aláírók javaslata szerint
mérlegelni kellene, hogy a beruházásokra, az energiahatékonysági és digitalizációs fejlesztésekre, a kutatás-fejlesztésre, valamint a munkavállalók képzésére fordított összegek részben levonhatók legyenek a fizetendő adóból.
Hasonló lehetőséget biztosítanának a közhasznú nonprofit szervezeteknek nyújtott támogatások esetében is.
A kezdeményezők álláspontja szerint ez mérsékelhetné a vagyonadó esetleges kedvezőtlen gazdasági hatásait, miközben ösztönözhetné a vállalkozásokat a fejlesztések és a társadalmi célú ráfordítások fenntartására.
Külön adókulcsot javasolnak az 1–5 milliárd forintos vagyonokra
A szakmai szervezetek a tervezett adókulcsok módosítását is kezdeményezik. Az 1 és 5 milliárd forint közötti vagyonokra egy külön, mérsékeltebb, 0,3–0,5 százalékos kulcs bevezetését tartanák indokoltnak, amely akár fokozatosan, évről évre emelkedhetne.
Érvelésük szerint ebbe a vagyonkategóriába olyan kisvállalkozók is tartozhatnak, akiknek vagyona jelentős részben a vállalkozás működéséhez szükséges eszközökben testesül meg, és nem feltétlenül áll rendelkezésükre az adófizetéshez szükséges szabad pénzeszköz.
Ehhez kapcsolódik a közös javaslatcsomag harmadik pontja, amely a likvid és az illikvid, vagyis nehezen pénzzé tehető vagyonelemek eltérő kezelésére hívja fel a figyelmet.
Az aláírók szerint számos magyar vállalkozás mérlegében jelentős saját tőke szerepel, amely ugyanakkor alacsony hozamú vagy nehezen értékesíthető eszközökben testesül meg. Ezek szakértői felértékelése önmagában is számottevő idő- és költségráfordítással járhat.
A szervezetek arra is figyelmeztetnek, hogy az értékelési változások számviteli kezelése befolyásolhatja a vállalkozások banki megítélését, ezen keresztül pedig a hitelhez jutási lehetőségeiket. Ezért az ilyen vagyonelemek adóztatásánál különös körültekintést kérnek.
A tőzsdei cégek és a startupok helyzetét is rendeznék
A közös állásfoglalás külön kitér a tőzsdén jegyzett, a tőzsdei megjelenést tervező, valamint a fiatal, gyorsan növekvő vállalkozások sajátos helyzetére.
Az aláírók szerint a tervezett szabályozás egy alacsony közkézhányaddal rendelkező társaság esetében jelentősen növelheti a tőzsdei jelenlét költségeit. A startupoknál pedig az okozhat problémát, hogy egy külső tőkebevonás számottevően megemelheti az alapítók tulajdonrészének értékét anélkül, hogy ezzel párhuzamosan ténylegesen elkölthető jövedelemhez jutnának.
A szakmai szervezetek ezért ezekre az esetekre is külön szabályozási megoldások kidolgozását javasolják.
További egyeztetést tartanak szükségesnek
Az állásfoglalás szerint a társadalmi egyeztetésre rendelkezésre álló rövid idő megnehezítette a különböző szakmai szempontok részletes megvitatását. Az aláírók úgy vélik, hogy a már azonosított problémákon túl a szabályozás alkalmazása során további, jelenleg még nem látható kérdések is felmerülhetnek.
Ezért azt kérik a kormányzattól, hogy a jogalkotási folyamat későbbi szakaszaiban is maradjon nyitott az érintettekkel folytatott egyeztetésre, és szükség esetén biztosítson lehetőséget a szabályozás módosítására.
A vagyonadót bejelentése óta számos kritika érte, ráadásul a szisztéma több országban már megbukott. Ausztria, Dánia, Németország, Hollandia, Finnország, Luxemburg és Svédország is megszüntette a széles körű vagyonadót, Franciaország pedig 2018-ban lecserélte egy szűkebb, csak az ingatlanvagyont érintő adóra. Az OECD szerint a kivezetések mögött rendre ugyanazok a problémák jelentek meg: kevés bevétel, jelentős adminisztrációs teher, adóelkerülés és a tőke elvándorlásának veszélye.
(MNO)
