Velkey György, a Tisza Párt parlamenti államtitkára egyedül használ egy 104 négyzetméteres, havi több mint egymillió forintért bérelt irodát a XIV. kerületi Róna utcában. Az Országgyűlés Hivatala a napokban válaszolt az Ellenpolus.hu közérdekű adatigénylésére, és elküldte a tiszás politikus irodabérleti szerződését, ezzel pedig lelepleződött a baloldali politikusok közötti összefonódás. A hivatalos dokumentumokból nyilvánvalóvá vált, miért nem akarták, hogy nyilvánosságra kerüljenek a megállapodás részletei: az irodát nem mástól, mint a momentumos Rózsa András vezette zuglói önkormányzattól bérlik.

A szerződés értelmében a Róna utca és Varsó utca kereszteződésében található társasházban lévő 24 és 80 négyzetméteres helyiségből álló (összesen 104 négyzetméteres) irodáért havi bruttó 1 040 148 forintot fizet ki az Országgyűlés Hivatala.
Irreálisan magas összegért bérelnek irodát Velkey Györgynek
A legnagyobb ingatlanos portálon a XIV. kerület legdrágább részein is 350–400 ezer forintért kapni hasonló méretű irodákat, de a legkiemelkedőbb árak is alig érik el az 500 ezer forintot. A zuglói önkormányzat által kért bérleti díj tehát több mint a duplája a piaci áraknak.
Még az Országgyűlés Hivatala által megrendelt értékbecslői szakvélemény is mindössze bruttó 685 ezer forintban állapította meg az árat áfa és rezsi nélkül – ami a csatolt képek alapján szintén túlzó, hiszen a helyiségek nem tűnnek extrán jól felszereltnek vagy felújítottnak.

45 millió forintnyi közpénz vándorol a baloldali szövetségeshez
Az Ellenpolus.hu szerint a háttérben egyértelmű politikai alkut sejtet a szereplők viszonya. Rózsa András zuglói polgármesterről köztudott, elkötelezett támogatója volt annak, hogy a Momentum beálljon a Tisza Párt mögé – erről már 2025 nyarán nyíltan beszélt a Népszavának. Bár eredetileg Hadházy Ákost látta volna szívesebben a Tisza jelöltjeként, a választási kampányra teljes lett az összhang Velkey és közte, amit szívélyes gratulációk és közös városi ünnepségek sora is bizonyít.
Ezt a „jó viszonyt” most jelentős közpénzösszegekkel hálálják meg: Velkey György 2030-ig, a ciklus végéig közel 45 millió forintnyi közpénzt juttat a Tisza Párttal nyíltan szövetséges zuglói önkormányzatnak.
Nem Velkey esete az egyetlen, tendencia látszik kialakulni a túlárazott irodabérléseknél
Szintén az Ellenpolus.hu számolt be róla, hogy a Tisza Párt vecsési képviselője egykori főnökétől, Magyar Péter egyik legelső pénzügyi támogatójától bérel irodát közpénzből. Földi Károly saját bevallása szerint összesen 100 millió forinttal segítette a Tisza Párt kampányát, cserében saját alkalmazottja, Balajti István lett a helyi képviselő, aki viszont éppen Földitől bérli az irodáját. Így a következő négy évben Magyar Péter egyik fő szponzora vissza is kapja a támogatás egy részét.
CsipkeJózsika, Bódis Kriszta egy mindössze 68 négyzetméteres irodáért fizet a józsefvárosi Bacsó Béla utcában közel 900 ezer forintot.
Trompler Ildikó pedig Pécelen a piaci ár kétszereséért bérel irodát a tiszás barátnője vezette péceli önkormányzattól. Az Országgyűlés Hivatala havi nettó 701 637 forintot fizet ki közpénzből a képviselői irodáért. Ingatlanpiaci elemzések szerint a környéken a hasonló méretű és adottságú helyiségeket jóval olcsóbban, kevesebb mint 400 ezer forintért hirdetik.
(Origó)
