2026. október 17. - Hedvig
Időjárás ikon 13° 9°
EUR 363.29 :
USD 323.07 :

A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska

A képviselő erről szóló posztjában azt írta, a lépés nem volt könnyű, mert „2024-ben a kerület egyértelműen a változásra szavazott”, de úgy látja, két év után nem úgy működik az önkormányzat, ahogy azt a hegyvidéki lakosok elvárják.

Visi szerint ebben a helyzetben az a legtisztességesebb, ha időközi választáson a helyiek „olyan polgármestert választhatnak, aki képes végrehajtani a hegyvidékiek által elvárt változásokat, és működtetni a kerületet”. 

Ugyanakkor kiemelte, a feloszlás nem jelentene leállást, az új testület felállásáig az önkormányzat és intézményei zavartalanul működnének. 

Indoklásában a képviselő azt írta, Kovács Gergely polgármester érdemi kísérletet sem tett arra, hogy együttműködést alakítson ki a pártok között, nincs meg a többsége a testületben, és alpolgármester sincs. 

Visi kevesli a megvalósult fejlesztéseket, felújításokat is, aggódik amiatt, hogy nem sikerül majd elfogadni a jövő évi költségvetést. Kitért arra is, hogy „fontos ügyekben a képviselők nem kapnak megfelelő tájékoztatást, egy személyben születnek döntések”. 

Visi a 2024-es önkormányzati választásokkor eleinte polgármesterjelölt lett volna, de végül az előválasztáson alulmaradt. A Kutyapárt támogatásával egyéniben szerzett mandátumot, azóta viszont Kovács Gergely egyik leghangosabb kritikusa lett – akárcsak a júliusban lemondott Vadász Gábor volt alpolgármester. 

A feloszláshoz név szerinti szavazáson legalább 10 képviselő igen szavazata kell, a 18 tagú testületben – Kovácsot és Visit nem számítva – nyolc kutyapárti, négy fideszes, két momentumos, egy független és egy baloldali pártszövetség által támogatott képviselő ül. 

#Kutyapárt #Kovács Gergely #hegyvidék

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!