2026. október 16. - Gál
Időjárás ikon 13° 11°
EUR 364.18 :
USD 324.7 :

Fürcht Pál maga jelentkezett, soron kívül beidézi őt a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság

Soron kívül beidézi Fürcht Pált a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság, ezt az elnök, Toroczkai László közölte X-en.

„Dr. Fürcht Pál volt főügyészhez eljutott a tegnapi felhívásom, ennek köszönhetően ma reggel maga jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság elnökeként rendelkezésemre bocsátotta az elérhetőségeit. Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, amit haladéktalanul meg is teszek”.

„Bízom benne, hogy a volt főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője olyan érdemi információkkal fogja segíteni az általam vezetett vizsgálóbizottság munkáját, amelyek fordulatot jelenthetnek a honfitársaink százezreinek az életét megkeserítő végrehajtómaffia teljes felszámolásában” – írta Toroczkai.

A Tisza-frakció posztja szerint Fürcht Pál mint vendég érkezik a szerdai ülésre. Ahhoz, hogy válaszolhasson a kérdésekre, ki kell egészíteni a napirendet, amihez legalább egy ellenzéki képviselő szavazata is szükséges.

Csütörtökön hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága.

#Fürcht Pál

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!