2026. október 18. - Lukács
Időjárás ikon 10° 8°
EUR 363.29 :
USD 323.07 :

„Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres szereplésre” – négy érmet szereztek a magyar szumósok a vébén

A felnőttek között két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok a bakui szumó-világbajnokságon, míg az U18-asok között egy aranyat is bezsebelt a válogatott.

A hazai szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint

  • Délceg József a 100 kilogrammos súlycsoportban végzett a második helyen,
  • Gyuricza Marcell pedig a 115 kilogrammosok mezőnyében jutott el a döntőig.

Különösen értékes eredményt ért el Szilágyi Erik, aki a nyílt súlycsoportban szerzett bronzérmet.

Ebben a kategóriában nincsenek testsúlyhatárok, így a versenyzők jelentős súlykülönbséggel is összekerülhetnek egymással, írja az MTI. A profi szumóhoz leginkább hasonlító versenyszámban Szilágyi a mezőny egyik legkisebb testsúlyú indulójaként jutott el a dobogóig.

Közel volt az éremszerzéshez Kaszás Elza is a 65 kilogrammosok között a felnőtteknél, és végül az ötödik helyen zárt.

A magyar csapat egyik legnagyobb sikerét Sillei Janka érte el, aki az U18-as korosztály 60 kilogrammos súlycsoportjában magabiztos küzdelmek után jutott fel a dobogó felső fokára. A fiatal magyar versenyző a döntőben japán ellenfelet győzött le, megszerezve pályafutása eddigi egyik legjelentősebb sikerét.

Az elmúlt 13 évben nem emlékszem ilyen sikeres világbajnoki szereplésre.

Korábban egy-két érmet már szereztünk, de arra nem volt példa, hogy négy világbajnoki éremmel és egy ötödik hellyel zárjunk. Ráadásul mindenféle színű éremből jutott a magyar csapatnak. Különösen fontos, hogy ezzel a világbajnoksággal már megkezdődött a 2029-es karlsruhei Világjátékok kvalifikációja” – értékelt Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke.

#Magyarország

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!