Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről – írta meg az MTI.

A Le Soir napilap szerint a költségvetésről szóló, vasárnap esti szűk körű kabinetülés félbeszakadt, nem született megállapodás a mintegy tízmilliárd eurós hiány megszorításokkal és adóreformokkal történő rendezéséről.
A belga államadósság több mint 735 milliárd eurót tesz ki, ami meghaladja a belga GDP 110 százalékát, míg az EU legfeljebb 60 százalékot engedélyez. A kormánynak 10 milliárd eurót kell megtakarítania ahhoz, hogy az EU kiadási határain belül maradjon.
Fülöp király elutasíthatja vagy megfontolhatja a miniszterelnök lemondását, és szélesebb körű tárgyalásokat kezdeményezhet a politikai pártokkal. Ha azonban elfogadja azt, új választásokat írhat ki.
A királyi palota közleményt adott ki hétfőn, amely szerint a király sajnálatát fejezte ki, és figyelmeztetett: a jelenlegi gazdasági helyzetben az ország nem engedhet meg magának egy elhúzódó politikai válságot.
A király közölte, hogy a döntését megfontolja, és keddtől kezdődően tárgyalásokat folytat a koalíciós pártok vezetőivel. Fülöp király pénteken fogadja újra a belga kormányfőt, akinek így négy nap áll rendelkezésére, hogy feloldja a patthelyzetet - tették hozzá.
A patthelyzet középpontjában az a kérdés állt, hogyan teremtsék elő azt a tízmilliárd eurót, amely a hiány csökkentéséhez szükséges 2029-ig. A költségvetési hiány tavaly 5 százalék volt Belgiumban, míg az európai szabályok szerint legfeljebb 3 százalékos lehet.
Az ötpárti kormány két vallon tagpártja, a Reformer Mozgalom (MR) és Az Elkötelezettek (Les Engagés) egyaránt megpróbált olyan megoldást javasolni, amely a szükséges tízmilliárd euró helyett nyolcmilliárd eurós kiigazításon alapul, de a miniszterelnök ezt elutasította.
A belga lap értesülései szerint De Wever azzal próbálta rávenni a koalíció tagjait a megállapodásra, hogy ha nem sikerült megegyezniük, akkor Belgium hitelminősítése romolhat, ami pénzügyi veszélyekbe sodorhatja az országot.
Elutasította ugyanakkor a költségvetési nehézségek idejére szolgáló, áthidaló veszélyhelyzeti megoldás alkalmazását. Ehhez akkor szokás nyúlni, ha a parlament a pénzügyi év kezdetéig nem tudja elfogadni a rendes éves költségvetést, befagyasztva a költségvetési előirányzatokat garantálja az állam működésének folytonosságát, és lehetővé teszi, hogy a pénzügyi év hivatalos költségvetés nélkül kezdődjön meg.
