A zuglói polgármester betemetné az Örs vezér téri aluljárót, mert szerinte csak a baj van vele: részegek, drogosok, kötekedők foglalják el sötétedés után. Amikor megmutatta a tarthatatlan állapotokat, rögtönzött egy fogadóórát, egy agresszív férfi pedig kis híján megverte, mert nem tetszett neki az öltöny, amelyet a politikus viselt - írja a Blikk.

Naponta tízezrek kelnek át rajta, a momentumos, liberális Rózsa András zuglói polgármester szerint azonban semmi szükség nincsen az Örs vezér téri aluljáróra. A kerület vezetője úgy véli, a felszínen kellene zebrákat felfesteni és jelzőlámpákat felszerelni. Az aluljáróban ugyanis kritikus és veszélyes állapotok uralkodnak: sötétedés után alkoholisták, drogosok és kötekedő alakok veszik birtokba, akikkel szemben képtelenek fellépni a hatóságok. Éppen ezért a polgármester szerint legjobb lenne a problémagócot, magát az aluljárót felszámolni.
– Betemetni! Semmi haszna! Nem kell ez az aluljáró, semmi szükség nincsen rá!
– ilyen sarkosan fogalmazott a Blikknek Rózsa András azzal kapcsolatban, hogy szerinte mit kellene tenni a problémás helyszínnel. Meg is mutatta, miért tartja szükségesnek ezt a radikális lépést. Péntek este 6–7 óra között a következő események történtek az Örs vezér téri aluljáróban: rendőri segítséget hívott a földön fekvő, eszméletlen állapotban fekvő egyik részeg hajléktalanhoz, elbeszélgetett egy, az aluljáróban zenélő másik hajléktalan társasággal, valaki pedig belekötött, és kis híján nekiment a polgármesternek.

– Elállod itt az utat az öltönyödben! – rivallt Rózsa Andrásra egy kis termetű férfi, aki mondott még mindenféle trágár szitkokat is, amiért szerinte a polgármester miatt nem lehet átjutni az aluljárón.
– Én csak békésen beszélgetek itt az emberekkel – próbálta csitítani a kötekedőt Rózsa.
Az agresszív férfi erre még dühösebb lett, megindult felé, mintha neki akarna támadni, ám az utolsó pillanatban meggondolta magát, és trágár szitkozódás, anyázás, szentségelés közepette elviharzott a lépcső irányába.
– Ez itt mindennapos esemény. A járókelők, érthető módon, félnek – kommentálta a történteket a kerület vezetője.
A földön fekvő embertől a rögtönzött fogadóóráig
A majdnem tettlegességig fajuló jelenetet egy másik megdöbbentő közjáték előzte meg. A polgármester egy magatehetetlen, szinte eszméletlenre részegedett férfiba botlott, aki éppen csak csak nem verte be a fejét, amikor a kövezetre zuhant, ám felkelni már nem tudott.
Rózsa András felhívta a zuglói rendészet vezetőjét, aki értesítette a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot (FÖRI), valamint a zuglói és kőbányai rendőrkapitányságot is. Nagyjából fél óra elteltével két járőr jelent meg a helyszínen, a kőbányai rendőrkapitányságtól érkeztek. Nem az ő feladatuk lett volna intézkedni, hanem a fővárosi rendészeté.

A rendőrök igazoltatták a földön fekvő férfit. Megpróbálták elérni valamelyik hozzátartozóját. Végül széttárták a karjukat, mondván, ők semmit nem tehetnek, legfeljebb felkísérhetik az illetőt a friss levegőre. Nem sokkal később, amikor visszatértek oda, a járőrök már sehol sem voltak. A magatehetetlen férfi viszont ugyanúgy ült a földön félkómásan, miközben kéregetett.
Nem messze egy hajléktalan társaság gitározott és iszogatott. Amint meglátták Rózsa Andrást, egyikük, a gitáros megszólította:
– De jó, hogy erre jár, polgármester úr! Intézze már el nekünk, hogy fizethessünk helypénzt! Csak jelöljenek ki egy kis területet, húzzanak itt egy vonalat, és mi kifizetjük a díjat, csak hadd zenéljünk nyugodtan! – kérték a zenészek.

– Sajnos nem én döntök. Ebben az aluljáróban nem én vagyok az illetékes, hanem a főpolgármester, Karácsony Gergely – magyarázta a társaságnak a zuglói polgármester.
Gazdátlan senki földje a kerülethatáron
A helyzetre megoldást találni azért is nehéz, mert az Örs vezér tere a bürokratikus közigazgatás iskolapéldája. A 200 ezer négyzetméteres, 28 focipálya méretű terület egyik fele közigazgatásilag Kőbányához, a másik Zuglóhoz tartozik, viszont maga az aluljáró a fővárosi önkormányzaté. De a gyakorlatban – az esti jeleneteket és a koszt látva – úgy tűnik, mintha a főváros egyáltalán nem törődne vele.
Hiszen az aluljáró tele van kamerákkal, sötétedés után mégis mindennaposak az ilyen incidensek.
– Hogy működnek-e ezek a kamerák, nézi-e őket valaki, nem tudom, de ha nézik, akkor meg miért nem történik semmi? Harmincnégy éve élek Zuglóban, polgármesterként is mindenhová elmegyek, de fővárosi rendészt még sosem láttam itt, az aluljáróban. A saját rendészeink pedig nem intézkedhetnek, mert nincs rá jogkörük – sorolta a bajokat a polgármester.
A 24.hu liberálisai pedig egy videóban járták körbe a belvárosi problémákat
Pikó és Karácsony visít, miután tönkretették Budapestet…
A szokásos.
A balliberálisok elbasznak mindent, aztán másra mutogatnak.
Áldozati pózba vágják magukat és várják, hogy más rendbe tegye a szart, amit összehozott a libsi idiótaság ... aztán ha ez megtörtént, újra előmásznak a trágyadomb alól és nekiállnak okoskodni, mert újra van mit tönkretenni!
