A londoni Heathrow repülőteréről induló egyik járatnak előre nem tervezett leszállást kellett végrehajtania a varsói Modlin repülőtéren, ahol szakértők vizsgálták át a gépet - írja a BBC.

A repülőgép Varsó nagyobb repülőtérre, a Chopinre tartott, fedélzetén 181 emberrel. A Koppenhágából a Chopin repülőtérre tartó másik járatot szintén bombafenyegetés érte – számolt be róla a dán média, de ez a repülőgép a tervek szerint landolt.
A bolgár média arról számolt be, hogy egy Izraelből érkező repülőgépnek pedig a szófiai repülőtéren kellett leszállnia, miután e-mailben bombafenyegetés érkezett.
Eközben a Manchesterből induló Ryanair-járat egy újabb fenyegetés miatt hajtott végre kényszerleszállást a dél-spanyolországi Murcia repülőterén, fedélzetén 121 emberrel.
Nem ez az első bombafenyegetés a héten, tegnap ugyanebből az okból egy magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
