2026. november 04. - Károly
Időjárás ikon 9° 7°
EUR 364.88 :
USD 326.05 :

Árad a nepotizmus: Kátai-Németh a saját barátnőjét ültette be a miniszteri kabinetjébe

Boldogan mesélte az RTL Házon kívül című műsorának Antal Klára, Kátai-Németh Vilmos barátnője, hogyan élnek és dolgoznak együtt. Kiderült ugyanis, hogy Kátai-Németh egyszerűen berakta a barátnőjét a miniszteri kabinetbe, ahol, úgy tűnik a legközelebbi munkatársa. A fontos találkozókon ugyanis ott ül Kátai jobbján, és végig ott van az államtitkári értekezleteken is.

Az Ellenpólus kérdéssel fordult a minisztériumhoz, hogy árulják el, nem tartják-e aggályosnak, hogy a miniszter barátnője egy komoly állami pozíciót tölt be, és a minisztériumi szakemberek főnöke is, mint kabinettag. A lap arra is rákérdezett, hogy pontosan milyen szerződéssel alkalmazták Antal Klárát. 

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter azzal keltett eddig feltűnést, hogy több alkalommal is az elődeit próbálta nagyon rossz színben feltüntetni. Egyszer az általa vezetett minisztériumra kitűzött emléktáblával, máskor azzal, hogy alátámasztás nélkül rágalmazta Koncz Zsófiát. Utóbbi miatt a volt államtitkár beperelte a tiszás minisztert. 

Miközben Kátai a korábbi kormányzat tagjain a tisztességet kéri számon, maga minden gond nélkül megengedi magának a nepotizmust, a hozzátartozók jutalmazását. Ez derült ki az RTL Házon kívül műsorából ugyanis Kátai a saját barátnőjét ültette be a miniszteri kabinetjébe. 

Az RTL riportere minden meghökkenés nélkül konstatálta, hogy Antal Klára, Kátai barátnője, aki a "kampányban már a jobbkeze volt a miniszternek", most a miniszteri kabinet tagja lett. A nő boldogan mesélt arról az interjúban, hogy hogyan röpülnek el a közös napok a kabinetben és arról is, hogy a miniszter korábban kel, mint ő, aki később feküdne. "De ezt nem lehet."

Az RTL riportjának egy későbbi pontján jól látható, hogy a nő nem csak kíséri a minisztert, de a jobb oldalán foglal helyet és végig ott ül az államtitkári értekezleten. Ahogy egyébként a miniszter egy fontos tárgyalása során, Roxana Mitzatuval, az Európai Bizottság alelnökével folytatott megbeszélésén is végig jelen volt Kátaival. 

Kicsit utánanézve kiderül, hogy 

a hölgy korábban az Edutus Egyetem angoltanára volt, és a közösségi médiában keresgélve jól látszik, hogy már a kampányban agitált a Tisza mellett, és már ekkor a későbbi miniszter jobbkeze lett. 

Az Ellenpólus közérdekű adatigényléssel fordult a miniszterhez, akitől azt szeretnék megtudni, hogy milyen szerződéses feltételek mentén alkalmazza barátnőjét a Minisztériumban. Másrészt rákérdeztünk arra is, hogy nem tartja-e aggályosnak, hogy a kedvese a beosztottja és mint kabinettag a minisztériumi szakemberek főnöke is egyben. 

#nepotizmus #kátai-németh

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!