Surányi György volt jegybankelnök "Otto" fedőnévvel szerepel a nyitottaktak.hu oldalon nyilvánosságra hozott aktákban.

A most előkerült állambiztonsági bejegyzésben ugyanez a név és születési hely szerepel. Az azonosítást az édesanya neve is alátámasztja: az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány 2024-es alapító okiratában Surányi a kuratórium tagjaként szerepel, a dokumentum pedig édesanyjaként Szende Zsuzsannát nevezi meg. Ez az adat szintén megegyezik az állambiztonsági nyilvántartásban olvasható információval.
A mágnesszalagos bejegyzés egyik legfontosabb részlete a „Otto” fedőnév mellett feltüntetett 04-es kategóriakód. Ezt a kommunista állambiztonság a foglalkoztatott hálózati személyek megjelölésére használta, míg például a 07-es a hálózatból kizárt személyekre utalt.

Járai Zsigmond, szintén volt jegybankelnökről is csak mágnesszalagos adatlap található a nyilvánosságra hozott iratokban
A Nyitott Akták adatbázisában Járai Zsigmond neve is megtalálható. Az egykori pénzügyminiszter, bankár, valamint a rendszerváltás utáni, független Magyar Nemzeti Bank harmadik elnökének nevére keresve egy mágnesszalagos nyilvántartási bejegyzés jelenik meg – szúrta ki az Index.

A dokumentum szerint Járai Zsigmond „Bihari” fedőnéven szerepelt, amely akár születési helyére, Biharkeresztesre is utalhat. A nyilvántartásban az ő neve mellett is a 04-es kategóriakód szerepel, vagyis foglalkoztatott hálózati személyként tartották számon.
A mágnesszalagon nyilvántartó szervként a BM III/II-8-B alosztály szerepel. Ez a Belügyminisztérium III/II. Csoportfőnökségéhez tartozott, amely a kémelhárításért felelt.
