2026. november 05. - Imre
Időjárás ikon 8° 5°
EUR 363.32 :
USD 322.72 :

A levéltár vezetője szerint 160 megfigyelt neve került fel tévedésből a nyitottaktak.hu-ra

Újabb információt közölt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, kiderült ugyanis, hogy eddig 160 olyan név került nyilvánosságra a november 4-én megnyitott adatbázisban, akik nem ügynökök, hanem megfigyeltek voltak. – A továbbiakban alaposan átvizsgálják, hogy történhetett-e más tévesztés a 60 ezer név esetében – mondta Cseh Gergő Bendegúz, hozzátéve: a hibáért vállalja a felelősséget, illetve reméli, hogy azt még csütörtökön teljes mértékben el tudják hárítani.

Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon - nyilatkozta az MTI-nek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója csütörtökön.

Cseh Gergő Bendegúz hangsúlyozta, hogy az adatvédelmi sérelemért elnézést kér Lezsák Sándortól, és közvetlenül levélben is meg fogja keresni, hogy bocsánatot kérjen a szándékolatlan tévesztésért.

Lezsák nevét törölték a listáról, de mi van a többiekkel?

Lezsák Sándor adatait még az éjszaka törölték az adatbázisból, és csütörtökön megkezdődtek azok a vizsgálatok, amelyek részletesen feltárják, mi okozta a hibát, és hány hasonló eset lehet még, illetve törlik a többi tévesen kikerült nevet is.

Közlése szerint az állambiztonság különböző kódokkal látta el a neveket, aszerint hogy milyen típusú tevékenységet folytatnak; a 05-ös kód nem az ügynökökre, hanem a megfigyeltekre vonatkozott, ám azt valamiért rosszul értelmezte a rendszer.

A főigazgató emlékeztetett: három adattípus, az úgynevezett 6-os kartonok, a beszervezési, vagyis B-naplók és a mágnesszalagok feldolgozása nyomán mintegy 60 ezer nevet hoztak nyilvánosságra. – Ebből sem a 6-os kartonokat, sem a B-naplókat nem érinti a mostani adatvédelmi incidens, azok csak a tényleges hálózati személyek adatait tartalmazzák, csak a mágnesszalagok esetében volt informatikai probléma, amelyet az állambiztonsági hálózati nyilvántartás, a H-adattár okozott – közölte.

Ennek adatait a levéltár csupán október elején kapta meg végleges formában az Alkotmányvédelmi Hivataltól egy nem tagolt Excel-táblában.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy az összes adat (név, fedőnév, az érintett anyjának neve, lakcím) együtt, ömlesztve szerepelt egy mezőben. A levéltárnak ezeket szét kellett bontania, hogy adatbázist tudjon csinálni belőlük. A konverzió alatt történt egy informatikai probléma, amelynek során, a jelenlegi számítások szerint, körülbelül 160 esetben kerültek ki nem hálózati személyek adatai

– ismertette.

– Ez azért is súlyos hiba, mert ezeket a neveket – annak ellenére hogy éppen ellenkezőleg, megfigyeltek voltak – hálózati személyekként értelmezik az olvasók – fűzte hozzá Cseh Gergő Bendegúz. – A továbbiakban alaposan átvizsgálják, hogy történhetett-e más tévesztés a 60 ezer név esetében – mondta a levéltár vezetője, hozzátéve: a hibáért vállalja a felelősséget, illetve reméli, hogy azt még csütörtökön teljes mértékben el tudják hárítani.

Arra a kérdésre, hogy másoktól is kaptak-e jelzést arra vonatkozóan, hogy nevük tévesen került fel az ügynöklistára, azt mondta, hogy

e-mailek százait kapják, amióta nyilvánosságra került az adatbázis.

Ezeknek a leveleknek a feldolgozása folyamatosan zajlik, egyelőre nem érkezett ilyen reklamáció. A tiszás ügynökbotrány tehát egyre fokozódik, egyelőre megjóspolni sem lehet, hogy hány megfigyelt neve került tévesen az ügynökök adatbázisába.

Fidesz: Tarr Zoltán mondjon le!

A Fidesz frakcióvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón mondta el, hogy Tarr Zoltánnak, mint felelős miniszternek is távoznia kell. Az eset miatt a levéltár vezetője mellett Magyar Péter miniszterelnök is bocsánatot kér, Tarr Zoltán viszont egyelőre némaságba burkolózott a témában.

#Tisza párt #ügynökakta

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!