Több mint ezer bizalmi vagyonkezeléssel foglalkozó szervezet ellenőrzése kezdődik november közepén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint az ellenőrzések fő célja annak megállapítása, hogy a vagyonkezelés nem adókikerülés miatt történik, hanem valós szolgáltatás áll mögötte. „A vizsgálatok arra irányulnak majd, hogy van-e vagyonkezelésnek valós gazdasági tartalma, vagy csak az adóelőny érdekében hozták létre” – áll a közleményben.
Az ellenőrzések keretében a revizorok részletesen megvizsgálják
- a vagyonrendelés körülményeit,
- a konstrukció célját,
- dokumentumait,
- a vagyonkezelő szerepét,
- illetve a pénz- és eszközmozgásokat.
Tájékoztatókat tesznek közzé
Kiemelten figyelik, hogy a szerződésekben meghatározott célok megfelelnek-e a tényleges működésnek. A közlemény hangsúlyozza: „A szabályosan működő bizalmi vagyonkezelések nyernek az ellenőrzéssel, mert ez a jogszerű működés igazolása.”
Az adóhatóság ugyanakkor zéró toleranciát hirdetett azokra az esetekre, amelyekben a költségvetés vagy a közvagyon megkárosítására használták fel ezeket a konstrukciókat.
Az ellenőrzés minden olyan szervezetre kötelező, amelyet 2023. szeptember 12. előtt alapítottak. A NAV a pontos eligazodás érdekében gyakorlati példákat és tájékoztatókat készít elő, amelyeket a következő napokban a honlapján tesz elérhetővé – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
