Ahogy arról portálunk is beszámolt, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetői, valamint Lezsák Anna képviselő sajtótájékoztatón reagál a tiszás ügynökbotrányra.

Lezsák Anna az újságírók előtt felolvasta családja közleményét. A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy a levéltár bocsánatkérését a család elfogadja, de ez nem lesz elég, a felelősségrevonás nem maradhat el. Feltette azt a kérdést is, hogy ez, hogy fordulhatott elő? Ki ellenőrizte az adatokat? Az a magyarázat kevés, hogy technikai hiba történt - idézte az Origo.
A család követeli a téves közzététel teljes kivizsgálását, a felelősök megnevezését és a jogi következmények érvényesítését. Emellett követelik a levéltár vezetőjének a lemondását. Valamint elvárják, hogy azok a sajtóorgánumok, akik ügynökként mutatta be Lezsák Sándort, azok adjanak megfelelő helyet az igazság bemutatására. Jelezte: a szükséges jogi lépéseket megteszik.
(Origo)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
