Mint arról portálunk is beszámolt, súlyos republikánus vereséggel zárult a félidős választás az Egyesült Államokban. A történtek után azonban úgy tűnik JD Vance alelnök a 2028-as elnökválasztásra készülve új szövetséget igyekszik építeni a kiábrándult Trump-szavazókkal.

Előkerült az “Amerika az első”-elv
Vance szerda reggel látványosan eltért a Fehér Ház hivatalos kommunikációjától, és a külpolitika, valamint az Izraellel való kapcsolat terén is szembement Donald Trump elnökkel - hívta fel a figyelmet a Fox News.
Egy bejegyzésben egyértelműen a háborút nevezte meg a választási kudarc fő okaként, emellett négy pontban foglalta össze, hogyan lehetne “visszacsábítani” a szavazókat a Republikánus Párthoz.
Ezek közé tartozik
- az iráni háború lezárása,
- a megélhetési költségek és az infláció letörése,
- az “Amerika az első”-elv érvényesítése,
- valamint az Izraellel fenntartott viszony megváltoztatása.
Egy kormányzati tisztviselő a Fox News Digitalnak azt nyilatkozta, hogy
ez a négy pont valójában “csatakiáltás az új jobboldal számára”.
Ez a tábor Trump eredeti célkitűzéseivel – a külföldi konfliktusoktól való távolmaradással, a családok megélhetésének biztosításával és a határok lezárásával – ért egyet, ugyanakkor úgy véli, hogy az elnök külpolitikája túlságosan igazodik Izraelhez - ismertették.
Alternatívát kíván nyújtani JD Vance
A Fox News Digitalnak nyilatkozó forrás ugyanakkor rámutatott, hogy Vance lépése nem jelent olyan nyílt szakítást az elnökkel, mint amilyet Mike Pence volt alelnök hajtott végre a Capitolium 2021. január 6-i ostroma után. Sokkal inkább arról van szó, hogy Vance alternatívát kínál azoknak a Trump-párti republikánusoknak, akik elárulva érzik magukat a jelenlegi külpolitika miatt.
Az alelnök az elmúlt két évben nagyrészt igazodott a Fehér Ház irányvonalához, ám a Pete Hegseth védelmi miniszterhez fűződő barátsága ellenére azon kevesek közé tartozott, akik aggodalmukat fejezték ki az iráni konfliktus miatt - írta az amerikai lap.
A 2028-as republikánus elnökjelöltségre Marco Rubio külügyminiszter mellett Vance-t tartják a legesélyesebbnek, ám a pártnak most egy történelmi léptékű vereség után kell újjászerveződnie.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
