Őskáosz van az ügynökaktákkal kapcsolatban, amit a kormányzat alakított ki. Vagy nem volt megfelelően előkészítve az akták nyilvánosságra hozatala vagy szándékosan alakították így a helyzetet. Mind a kettő elítélendő és komoly hitelességi problémát vet fel – mondta el a Blikknek Boros Bánk Levente politológus.

A szakember szerint Lezsák Sándor sajnálatos esete is ezt bizonyítja, összekeverték a vágottat a vágóval.
“A kormány állítja, hogy néhány ezer aktát azért nem hoztak nyilvánosságra, mert ezek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének, elvileg a mostani titkosszolgálatok döntöttek erről. Innentől kezdve felmerül, hogy ki a titokgazda? A miniszterelnök, egy miniszter, a levéltár, a titkosszolgálat?”
"Az a kérdés is felmerül, hogy rejtettek-e szándékosan ezek között a nem nyilvánosságra hozott akták között olyan személyekre vonatkozó információkat, amiket politikai célból akarhatnak a későbbiekben felhasználni. Mire gondolok? Zsarolásra, fenyegetésre, későbbi felhasználásra, hogy egy számukra kedvezőtlen politikai szituációban figyelemelterelés céljából új neveket tudjanak előhúzni"
- nyilatkozta a lapnak Boros Bánk.
Véleménye szerint fontos, hogy akiknek a neve nyilvánosságra került, azok nem a tartótisztek vagy az akkori politikai rendőrség tagjai, hanem hétköznapi emberek, akik a szomszédról, kollégáról, főnökről jelentettek.
“Az olyanok, mint Horn Gyula, Medgyessy Péter és még sokan mások, akik vezető beosztásban szolgálták és tartották fent a kommunista diktatúrát, azok vélhetően egy másik aktahalmazban lehetnek benne. Róluk feltehetően szándékosan nem esik szó.”
Boros Bánk Levente úgy véli, hogy az egész folyamat nem a Magyar Péter által korábban többször is hangoztatott történetről szól, miszerint itt az ideje lezárni a múltat. Az egész sokkal inkább hasonlít egy politikai színházra.
A szakértő szerint
az ügynökakták inkább figyelem elterelésről szólnak. Így akarja a kormány elterelni a témát a költségvetésről és a kormányzati hiányosságokról.
Boros Bánk Levente hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért annak kell vállalnia a felelősséget, aki ezt a politikai akciót meghirdette és aki végrehajtotta. Szerinte éppen ezért Magyar Péter miniszterelnök és Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter neve merül fel. Szerinte az informatikusokon elverni a port, nem túl elegáns megoldás.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
