Magyar Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy Budapesten fogadta Nadia Calvinót, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnökét.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint a megbeszélés középpontjában a kormány által tervezett beruházások finanszírozása állt. A felsorolt célok között szerepelt a megfizethető lakhatás megteremtése, egy nagyszabású kollégium- és bérlakásépítési program, a vasúti és tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése, valamint vízügyi, egészségügyi és energetikai beruházások támogatása.
A találkozó azért is figyelemre méltó, mert a Magyar Nemzet az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámolt arról: értesüléseik szerint a kormány különböző pénzügyi intézményekkel folytat egyeztetéseket egy jelentősebb hitelfelvétel lehetőségéről. Ennek egyik lehetséges célja az uniós támogatásokból megvalósuló beruházások előfinanszírozása, illetve az azokhoz szükséges önerő biztosítása lehet.
A Magyar Péter által felsorolt beruházási célok jelentős forrásigénnyel járhatnak. A miniszterelnök külön kiemelte a vasúti és más tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztését, amelyhez szerinte sok milliárd euróra lenne szükség. Emellett a kormány kollégiumok és bérlakások építését, kórházak fejlesztését, vízügyi beruházásokat, valamint a kis- és középvállalkozások, illetve a startupok támogatását is finanszírozná.
Az Európai Beruházási Bank saját forrásaiból, illetve a tőkepiacokon felvett pénzekből nyújt hosszú lejáratú hiteleket és más finanszírozási konstrukciókat. Így az EIB bevonása önmagában is jelenthet hitelfinanszírozást, amely akár uniós támogatásokkal és más beruházási forrásokkal is kombinálható. A mostani találkozó tehát nem pusztán politikai egyeztetésként érdekes, hanem a kormány finanszírozási tervei szempontjából is.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
