Az Országgyűlés vizsgálóbizottságainak napirendje szerint jövő héten több volt minisztert is meghallgathatnak a képviselők, köztük Varga Juditot, az igazságügyi tárca korábbi vezetőjét.
A Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság november 11-én, szerdán, 14 órától ülésezik. A parlament honlapja szerint az ülés napirendje:
VARGA JUDIT VOLT IGAZSÁGÜGYI MINISZTER, VALAMINT RÉPÁSSY RÓBERT, KORÁBBI ÁLLAMTITKÁR MEGHALLGATÁSA.
November 13-án, pénteken, 9:30-tól újra ülésezik a végrehajtási vizsgálóbizottság. Aznap három volt minisztert is meghallgathatnak:
- Navracsics Tibort,
- Trócsányi Lászlót,
- valamint Tuzson Bencét.
A Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottságnak Toroczkai László az elnöke. Az alelnöki tisztségeket a tiszás Gyöngyösi István, valamint a fideszes Balla György töltik be.
A vizsgálóbizottság október 21-én hallgatta meg Fürcht Pált, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjét. Fürcht Pál többek között azt állította, hogy Varga Judit miniszterként sem tudott a végrehajtási rendszerben történtekről, viszont felmerült, hogy titkos együttműködőként bevonják a nyomozásba.
