A szakértő egy friss bejegyzésében Kováts Eszter írására reagált, amelyben a szerző arra figyelmeztetett, hogy a fogalmak jelentésének és súlyának megőrzése érdekében nem kellene választási forradalomként hivatkozni a történtekre.

Török Gábor úgy fogalmazott, korábban is többször kifejtette már, hogy
megítélése szerint az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, és 2026-ban sem forradalom, sem rendszerváltás nem történt.
Hozzátette, nem zavarja, ha mások ezeket a kifejezéseket használják, mert szerinte idővel úgyis kiderül, mely fogalmak állják ki az idő próbáját.
Az elemző szerint a demokrácia megítélése attól függ, ki mit tekint a lényegének. Vannak, akik már akkor is a demokratikus berendezkedés megszűnéséről beszélnek, ha olyan politikai erők kerülnek hatalomra, amelyekkel nem értenek egyet. Mások a demokratikus körülmények között kialakuló túlhatalmat, például a tartós kétharmados többséget tekintik a demokrácia határának. Török ezzel szemben úgy véli,
egy rendszer mindaddig demokrácia maradhat, amíg reális lehetőség van arra, hogy demokratikus úton leváltsák a kormányt.
Szerinte pontosan ez történt 2026-ban Magyarországon: közel 3,4 millió választó döntött úgy, hogy demokratikus úton leváltja a korábban négy választáson is kétharmados többséget szerző pártot, és más politikai erőnek ad bizalmat.
Az elemző úgy látja, a választás az 1990 utáni magyar történelem egyik fordulópontja, amelyet a későbbi történetírás is így értékelhet.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
