Nagy Imre szobrát ünnepélyes keretek között avatták fel, írta a VG. A szoborállításra elutazott Iványi Gábor kamulelkész is.

Nagy Imre szobrának felállítását Ceber Roland Ivanovics, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője kezdeményezte. Ő a magyarországi választási kampány során rendszeresen felszólalt Magyar Péter jelenlegi miniszterelnök mellett, együtt utaztak Kárpátaljára, több fotón közösen jelentek meg.
A Nagy Imre-szobor felállításakor Kirilo Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője azt mondta, új alapokra kell helyezni Ukrajna és Magyarország kapcsolatát, amely a kölcsönös tiszteletre, bizalomra és biztonságra épülne.
A korábbi miniszterelnök sorsa szerinte az oroszországi birodalmi logikára emlékeztet, ugyanis Moszkva nem ismeri el más nemzetek jogát a saját jövő kialakításában, Ukrajna pedig ma épp ezen eszmék ellen harcol.
Budanov köszönetet mondott Ceber Rolandnak a projekt felvetéséért és a kijevi polgármesteri hivatalnak a segítségért.
Az ünnepségen Iványi Gábor átadta az 1956-os forradalom jelképes zászlaját. Budanov felvetette Vaszil Sztusz ukrán költő és szovjetellenes aktivista szobrának felállítását Budapesten, mintegy cserébe az ukrán gesztusért, amely a kétoldalú kapcsolatok építését szolgálja.
Sztusz ukrán parasztok gyermekeként született, élete során mindig kiállt az önálló ukrán identitásért, ezért a szovjet hatóságok üldözték, börtönbe zárták, végül egy büntetőtelepen halt meg 1985-ben, feltehetően éhségsztrájk következtében.
Az orosz-ukrán háború során számos közterületet neveztek el Vaszil Sztuszról, posztumusz megkapta az Ukrajna Hőse kitüntetést, valamint az ő képe látható a szeptemberben kiadott 2000 hrivnyás bankjegyen.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
