2026. november 08. - Zsombor
Időjárás ikon 6° 5°
EUR 363.94 :
USD 325.76 :

Adótartozása miatt eltiltották a cégvezetéstől Fleck Zoltánt, a Tisza Párt jogi ideológusát

A jogász és testvére által tulajdonolt vállalkozás közel félmilliós adótartozást halmozott fel.

Októberben egy évre eltiltották a cégvezetéstől Fleck Zoltánt – vette észre a Cégközlönyben az Ellenpólus. 

A döntésre azután került sor, hogy a jogász és testvére által tulajdonolt vállalkozás közel félmilliós adótartozást halmozott fel és azt felszámolták. 

A hivatalos dokumentumból kiderült, hogy 

Flecket az Artefactum 12 Kutatási és Oktatási Betéti Társasággal összefüggésben büntették meg. 

A társadalomtudományi kutatással, fejlesztéssel foglalkozó vállalkozást ketten vitték: a jogtudós kültag, testvére pedig beltag volt, egészen a cég tavaly decemberi megszüntetéséig. A napi ügyeket pedig ügyvezetőként Fleck Gábor intézte.

Az eltiltás hátterében több éve húzódó, különféle eljárások állnak. A társaság végelszámolása 2019 februárjában kezdődött, ám azt három éven belül nem fejezték be, és a cég törléséhez szükséges kérelmet sem nyújtották be. A cégbíróság ezért 2024-ben megszüntette a végelszámolást, és elrendelte a kényszertörlési eljárás megindítását. A bíróság a kényszertörlés során megállapította, hogy a társaság nem rendelkezik vagyonnal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig 483 ezer forint adószámla-tartozást jelentett be vele szemben.

Mivel a követelések összege meghaladta a törvényben meghatározott 400 ezer forintos határt, a cégbíróság megszüntette a kényszertörlési eljárást, és kezdeményezte a társaság felszámolását. A bíróság így a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény rendelkezése alapján elrendelte az eltiltást is.

A döntés értelmében a jogtudós jövő októberig nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy cégvezetője, nem lehet felügyelőbizottsági tag, és bizonyos tulajdonosi pozíciókat sem tölthet be - ismertette az oknyomozó portál.

Forradalmat is emlegetett

Mint írták, Fleck az egyik legismertebb baloldali jogász-aktivista az országban. Több alkalommal is felszólalt a Tisza Szigetek rendezvényein, és komoly szerepe volt a választás utáni politikai tisztogatások jogi megalapozásában. 

Tavaly júniusban a kispesti Tisza sziget rendezvényén például arról értekezett: a Tisza feles többsége esetén meg kell fenyegetni Sulyok Tamás államfőt annak érdekében, hogy lemondjon. Beszédében azt is hozzátette, hogy forradalomra van szükség és nem kormányváltásra.

Továbbá korábban ő fogta össze Márki-Zay Péter közjogi programjának kidolgozását, és többször is kiállt Gyurcsány Ferenc mellett is.

(Ellenpólus)

#eljárás #Tisza párt #Fleck Zoltán #cég

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!