2026. november 08. - Zsombor
Időjárás ikon 7° 4°
EUR 363.94 :
USD 325.76 :

Bóka János keményen beleállt a Tisza fásítási programjába

Visszalépésnek nevezte a Tisza fásítási programját Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője, miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentette a kormány négyéves, 57,8 milliárd forintos zöld stratégiáját.

„Visszalépés a Tisza fásítási programja!” – így reagált Facebook-oldalán Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője a kormányfő legfrissebb bejelentésére.

Mint arról korábbanbeszámoltunk, Magyar Péter vasárnap délelőtt a közösségi oldalán ismertette a kormány környezetvédelmi terveit. Tájékoztatása szerint a következő négy évben 18,2 milliárd forint jutna az országfásítási programra, további 39,6 milliárd pedig a települések zöldítésére. A miniszterelnök a részletekről azt mondta:

  • A program keretében legalább 12 millió facsemetét ültetnének el.
  • Több mint 1300 hektárnyi új erdő jönne létre, emellett 20 ezer kilométernyi csatornaszakasz mentén is fákat telepítenének.
  • Négymilliárd forintot fordítanának a már meglévő erdők fenntarthatóbbá tételére, másik egymilliárd forintból pedig integrált erdőtűzvédelmi akciótervet indítanának.
  • 14,9 milliárd forint az új közparkok létrehozását és a meglévő zöldfelületek összekapcsolását szolgálná.
  • További 10 milliárd forintból a városi hőszigethatást mérsékelnék.
  • Ugyancsak 10 milliárd forint jutna a meglévő parkok és zöldfelületek megújítására.
  • 4,4 milliárd forintból a közintézmények környezetét is javítanák.

Bóka János a tervekre reagálva leszögezte: Magyarországon nem 2026 novemberében kezdődött a fásítási program.

„Erdőtelepítésre, fásításra, agrárerdészeti rendszerek telepítésére és fenntartására, erdőgazdálkodási beruházásokra a Fidesz–KDNP-kormány 98,2 milliárd forintot irányzott elő 2025–2026-ban” – közölte a fideszes országgyűlési képviselő, aki emlékeztetett: az Országfásítási Program 2019-es indulása óta közel 200 millió fát ültettek el, 2030-ra pedig az ország fával borított területének 27 százalékra növelését tűzték ki célul.

„Még nem látunk mindent pontosan, de nagyon úgy tűnik, hogy a Tisza fásítási programja a korábban elindított programok csökkentett finanszírozású és korlátozott tartalmú verziója” – fogalmazott Bóka, megjegyezve, hogy meglátása szerint a korábbi tervek a gazdálkodónak is jobban kedveztek. Végül hozzátette azt is: azt egyelőre nem tudni, a Tisza által megnevezett 57,8 milliárd forint teljes egészében új forrás-e, vagy a korábban elindított intézkedések finanszírozását is tartalmazza.

#Bóka János #Tisza párt

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!