2026. november 08. - Zsombor
Időjárás ikon 6° 3°
EUR 363.94 :
USD 325.76 :

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvátországi Janaf-vezetékből

A kőolaj erős szaga miatt több mint egy tucatnyian orvoshoz fordultak.

A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 88. kilométerénél, Prvca település közelében történt baleset következtében mintegy 500 köbméter, azaz 500 ezer liter kőolaj jutott a környezetbe. Ebből szombat estig körülbelül 200 ezer litert sikerült összegyűjteni. 

Ahogy arról portálunk is beszámolt, felújítási munkálatok közben rongálta meg egy külső kivitelező munkagépe. A baleset után az érintett szakaszon azonnal leállították a kőolajszállítást, szombaton pedig sikerült lezárni a csővezeték sérülését. A Janaf egyelőre nem közölte, mikor indulhat újra a szállítás.

A horvát vízügyi hatóság tájékoztatása szerint az olaj mintegy 6000 négyzetméternyi mezőgazdasági területet, valamint a Masic-patak medrének és partoldalának további 600 négyzetméteres részét szennyezte be. 

A patak a száraz időjárás miatt jelenleg víz nélkül van, a szennyezés elsősorban a növényzetet és a talaj felső rétegét érintette. A hatóság közölte, hogy a vizsgálatok sem a felszíni, sem a felszín alatti vizekben nem mutattak ki szennyezést. A víz és a levegő minőségét folyamatosan ellenőrzik, a kárelhárítást pedig a környezetvédelmi felügyelőség is figyelemmel kíséri. 

A kőolaj erős szaga ugyanakkor a környező településeken, köztük Nova Gradiskában is érezhető volt. Az Index.hr horvát hírportál beszámolója szerint több mint tizenöten fordultak sürgősségi ellátáshoz fejfájás, hányinger és légzési nehézségek miatt. Sabina Vlaovic, Nova Gradiska polgármestere közölte, hogy az érintetteket a vizsgálatok után hazaengedték, senkit sem kellett kórházban tartani.

#Horvátország #sérülés #Janaf horvát olajvezeték

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!