2026. november 08. - Zsombor
Időjárás ikon 10° 8°
EUR 363.94 :
USD 325.76 :

“Ne csak Lezsáktól kérjenek elnézést!” - Már Horn Gábor is a Tiszát bírálja

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az ATV műsorában elmondta, bár alapvetően támogatja az ügynökakták megnyitását, a kivitelezés mikéntjét súlyosan kifogásolja.

Már Horn Gábor is a Tisza-kormányt bírálja az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát követő botrány miatt. 

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt az ATV Aktuál című műsorában, hogy Magyar Péterék elmulasztották a megfelelő előkészítést, és nem tájékoztatták kellőképpen a társadalmat a közzétett állambiztonsági dokumentumok sajátosságairól. 

A beszélgetés során Horn elmondta, hogy bár alapvetően támogatja az ügynökakták megnyitását, a kivitelezés mikéntjét azonban súlyosan kifogásolja. “Semmit nem követett el az elmúlt fél évben ez a kormány, hogy megértsük, hogy mi fog történni” – fogalmazott. 

A kuratóriumi elnök arról is szült, hogy a közzétételt széles körű tájékoztatásnak kellett volna megelőznie, hogy az állampolgárok megértsék az egykori állambiztonsági nyilvántartások működését és korlátait. A dokumentumokban való szereplés ugyanis önmagában nem bizonyítja, hogy az érintett ténylegesen együttműködött a kommunista titkosszolgálatokkal. 

Ezután kijelentette:

“Ne csak Lezsáktól kérjenek elnézést!”

A politikai elemző hangsúlyozta, hogy a többi érintettnek nincs feltétlenül lehetősége arra, hogy a nyilvánosság előtt tisztázza magát, ezért valamennyi érintett ügyét rendezni kell.

Gondoltamenetét azzal zárta, hogy a kormányzati mulasztások kapcsán is fontos a számonkérés. “A vezetői felelősség biztos, hogy megvan” - hangzott el az ATV műsorában.

#Horn Gábor #ügynökakták #Tisza-kormány #bocsánatkérés #Lezsák Sándor #mulasztás

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!