Belföld 2024. augusztus 01. - 14:38 Huszonnégy éve eltűnt fiú holttestét találhatta meg a rendőrség Baján Az eddigi adatok alapján a tizenegy éves korában, 2000 tavaszán eltűnt Till Tamás holttestét találták meg a nyomozók Baján; az elásott és lebetonozott maradványok azonosítása még folyamatban van ...
Belföld 2024. július 30. - 14:23 Letartóztattak egy, a rendőrökre szamurájkarddal támadó férfit A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett a nyomozó ügyészség indítványával és egy hónapra letartóztatta a férfit, írja a Központi Nyomozó Főügyészség. A megalapozott gyanú szerint 20...
Vélemények 2024. július 30. - 09:35 Miskolcon: a pirosnál beköpött a másik sofőr autójába, majd egy gázpisztolyt is elővett és lőtt A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik még 2023. június elején egy miskolci áruház parkolójának kijáratánál egy közlekedési szituációban összevitatkoztak – írja közleményéb...
Belföld 2024. július 29. - 18:12 Nekiment autóval egy 13 éves gyereknek a Balaton-felvidéken, kiszállt a rendszámtáblájáért, aztán elhajtott Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a balatonfüredi rendőrök egy 79 éves budapesti férfival szemben.A férfi július 26-án pénteken délelőtt Balatonfürede...
Belföld 2024. július 29. - 16:44 Beismerte a rendőröknek a karateedző, hogy felrúgta a gyereket, szabadon távozhatott Szabadlábon védekezhet a kiskorú veszélyeztetésével meggyanúsított küzdősport-oktató, aki beismerte tettét. Nehéz is lett volna tagadni, hiszen biztonsági kamera rögzítette, ahogy lendületből fel...
Belföld 2024. július 26. - 17:56 Hatmilliárd forintos kriptocsalást hozott össze egy magyar bűnbanda Elfogatóparancsot adtak ki magyarok hatmilliárd forint értékű kriptocsalása miatt Mexikóban.Egy magyar férfi a lányával együtt követett el egy jókora kriptovaluta-csalást a SYDYG nevű cég ellen a...
Belföld 2024. július 24. - 12:51 Eltiltás alatt vezetett, majd 180-nal menekült a rendőrök elől egy salgótarjáni férfi A rendőrök január 25-én közúti ellenőrzés miatt megállítottak egy autóst Pásztón. Ekkor derült ki, hogy a 25 éves salgótarjáni férfit korábban eltiltották a vezetéstől. A férfi ezután megpróbált ...
Külföld 2024. július 23. - 15:16 Egy műanyag zsákban találhatták meg az eltűnt kézilabdázónő holttestét A startitup.sk információja szerint egy műanyag zsákba tekerték az eltűnt kézilabdázónő, Simsik Cynthia holttestét. A szlovák portál szerint a DVSC korábbi játékosa már legalább öt napja halott v...
Belföld 2024. július 17. - 22:10 Késsel fenyegettek és kiraboltak egy 16 éves fiút egy Budapest belvárosába tartó buszon Rablás, információs rendszer útján elkövetett csalás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt az ügyészség két fiatal ellen, akik tavaly kiraboltak egy 16 éves fiú...
Belföld 2024. július 17. - 17:17 Víz alá próbált nyomni egy intézkedő rendőrt egy férfi Oroszlányban Egy férfit június 5-én éjjel igazoltattak Oroszlányban, azonban valótlan személyi adatokat adott meg és elmenekült a helyszínről. A rendőrség fél óra múlva találta meg a városban, ezután az őt ül...
Belföld 2024. július 15. - 11:49 Megerősítették a rendőri jelenlétet a bulinegyedben „Megerősített éjszakai és hétvégi járőrözéssel védi a rendőrség az ott lakók és szórakozók biztonságát a bulinegyedben” - írta Rétvári Bence államtitkár Oláh Lajos országgyűlési képviselő kérdésé...
Videók 2024. július 12. - 11:44 Csicskáztatta és koldulásra kényszerítette nála jóval fiatalabb lakótársát egy 17 éves intézetis fiú A fiút emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával vették őrizetbe.A gyermekvédelmi szolgálat feljelentése alapján őrizetbe vettek egy 17 éves szabolcsi fiút, aki hónapokon át koldulásra kénysz...
Belföld 2024. július 12. - 07:45 Veszélyes mongol késelőt fogott el a TEK egy fővárosi fesztiválon A 21 éves mongol állampolgárságú J.T már egy ideje körözték a mongol hatóságok, miután egy ulánbátori szórakozóhelyen két embert megkéselt. A férfit Mongóliában huliganizmus, vandalizmus, rongálá...
Vélemények 2024. július 09. - 11:16 A rendőröket is meglepte a fegyverraktár, amit egy tetten ért orvvadász otthonában találtak Több pisztoly, puska és egy gépkarabély is előkerült vagy félezer lőszer társaságában.Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint orvvadászat miatt emelt vádat a Kunszentmiklósi Járási Ügyészs...
Belföld 2024. július 04. - 10:45 Lopott taxival okozhatták a balesetet az Árpád hídon (Videóval frissítve) Lopott autóval okozhatták az Árpád hídon történt halálos autóbalesetet. A tolvaj szemben a forgalommal menekült, amikor frontális ütközött a szabályosan közlekedő autósokkal. Mint arról korábban ...
Belföld 2024. július 04. - 07:14 Három autó ütközött az Árpád hídon, hárman meghaltak Három gépkocsi ütközött össze Budapesten, az Árpád híd Pestről Budára vezető oldalán szerdán késő este, a balesetben hárman meghaltak és többen megsérültek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitány...
Belföld 2024. július 02. - 18:23 Megtalálták a Tiszában eltűnt három ember holttestét Megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült három ember holttestét – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délután.Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, ho...
Belföld 2024. június 27. - 13:00 Országszerte rabolt ki polgármesteri hivatalokat három férfi Vádat emelt a Sárvári Járási Ügyészség három férfival szemben többrendbeli lopás miatt. A férfiak nyolc megye 21 polgármesteri hivatalában törtek fel páncélszekrényeket, 41 sértettnek okoztak ezz...
Belföld 2024. június 24. - 18:35 Női holttestet találtak a Dunában Érdnél A rendőrség kizárta az idegenkezűséget. Szombaton egy holttestet találtak a Dunában Érdnél – tudta meg a Magyar Nemzet. Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap...
Belföld 2024. június 18. - 14:02 Feldarabolhatta a saját apja holttestét egy férfi Kispesten, letartóztatásba került Emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást a budapesti rendőrség abban az ügyben, amiben egy 42 éves férfit gyilkossággal gyanúsítanak. A Blikk több, egymástól független forrásból származó informá...
Belföld 2024. június 18. - 07:15 Halálra gázoltak egy szállodaigazgatót Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Hétfőn súlyos baleset történt Rakamazon: halálra gázoltak egy szállodaigazgatót a város belterületén. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.Lengyel kisteherautó gázolt halálra egy szállodaigaz...
Belföld 2024. június 12. - 13:16 A rendőrség elfogta a józsefvárosi, antifa szervezet elleni támadás két feltételezett elkövetőjét A rendőrök elfogták két feltételezett elkövetőjét a hétfőn történt józsefvárosi támadásnak, ahol öt-hat kapucnis, feketébe öltözött férfi támadta meg a Fáklya radikális baloldali szervezet worksh...
Belföld 2024. június 08. - 22:26 Kukával és paravánnal verte egymást két társaság Nyergesújfalun Ugyanabban a nyergesújfalui kocsmában italozott egy szülinapot ünneplő testvérpár, valamint egy háromfős társaság. A testvérpár viselkedése miatt összevesztek egymással, majd az utcán össze is ve...
Belföld 2024. június 06. - 12:09 Rosszul lett egy turista az Andrássyn, rendőrök élesztették újra Rendőrök élesztettek újra egy idős turistát kedden a fővárosi Andrássy úton, miután arra figyeltek fel, hogy egy ember mozdulatlanul fekszik az úton, és egy kisebb csoport veszi körbe – közölte a...