„A medve nem játék!” – közölte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.Július végén két barnamedvét is észleltek a Bükki Nemzeti Park területén – tájékoztatott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Közölték...
Dietz Gusztáv szerint ha az ember nem „Rákay-féle szuperprodukcióban szerepel”, örül, ha rendesen be tud rúgni a forgatás végén.Dietz Gusztáv színész volt az RTL vendége. A színészt annak kapcsán...
A Mercedes sofőrjét hosszú kilométereken keresztül üldözték, közben egy rendőrautó is összetört.Elképesztő, filmbe illő autós üldözésnek lehettek tanúi kedden délelőtt az M2-es autóúton, ahol töb...
Pirosra festették klímaaktivisták kedden a skót parlament épületének bejáratát tiltakozásul Rishi Sunak brit miniszterelnök terve ellen, mely alapján száz új olaj- és gázkitermelési engedélyt adn...
Három, nemzetközileg körözött magyar férfit tartóztattak le Spanyolországban. A magyar és a spanyol hatóságok július 19-én vették őrizetbe az elkövetőket, akik Európa legkeresettebb bűnözői. A bű...
Vlagyimir Putyin – az orosz fegyveres erők főparancsnoka – vezetésével tartottak haditengerészeti díszszemlét Szentpéterváron. Idén az Oroszország-Afrika csúcstalálkozóra érkező állam és kormányf...
Meghibásodott, majd tíz percig visszafelé pörgött a Rye Playland vidámpark Music Expressz fantázianévre keresztelt hullámvasútja hétfőn New Yorkban, írja a New York Post.RIDE MALFUNCTIONS 😳 Viewe...
A kecskeméti nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe, aki egy személygépkocsit felgyújtott, egy másikat pedig elkötött, és árokba hajtott vele Fülöpházán. Az autókba azért tudott beülni, mert...
Orosz – afrikai csúcstalálkozót tartottak július 27-én és 28-án Szentpéterváron. Az eseményen Guinea követségi delegációja is jelen volt, amelynek egyik tagja – az orosz elnök iránti szolidaritás...
Óbudán egyre tarthatatlanabb a hajléktalanhelyzet, a Metropol azt írja, a közterületek állapota gyomorforgató. A korábbi mintakerületben az utcák szemetesek, az állandó dorbézolás és agresszió eg...
Egy német család házában az ukrán elnök portréját akasztották ki a „Heil Zelenszkij" felkiáltással.Németország egyik kis borvidéki falujában felháborító dolog történik: a Bundeswehr egy osztaga b...
Görögország több részén pusztítanak erdőtüzek, ami miatt már több tízezer embert kellett kitelepíteni. A Deutsche Welle stábja Athéntól nyugatra forgatott volna egy sikeres tűzoltáson, de oda tar...
Mint ismert, a ferencvárosi pad újra visszakerült a Tompa utca 17. alá.Baranyi Krisztina és a kutyapártos kollégái ezúttal nem a szivárvány színekkel operáltak, hanem a tanár-, diáktüntetésekről ...
A hétvégi Forma-1 kapcsán vonultak utcára a bohócok.🇭🇺🤡 Megjelentek hazánkban is a fizetett klímarettegő aktivistákA hétvégi Forma-1-es őrületben probáltak vergődni, de ez Magyarország, senki nem...
Állítólagos „szívinfarktusa” után másodpercekkel már futni, sőt verekedni is képes volt az a budapesti lakos, akiről videót készített a biztonsági kamera Zuglóban.A 36 éves férfi július 18-án reg...
A fedélzeten legalább ketten tartózkodtak, sorsuk egyelőre ismeretlen.Görögország második legnagyobb szigetén, Euboián (Évia) kedden lezuhant egy tűzoltógép, amely a kiterjedt erdőtüzek elleni kü...
Mint ismert, hétfőn a Momentum lezárta a debreceni polgármesteri hivatalt. Debrecenben a Momentum helyi önkormányzati képviselői és aktivisták a polgármesteri hivatal lezárásával tiltakoznak az a...
A kommunista Pikó első dolga volt, hogy megszűntette a kerületi polgárőrséget. Meg is lett az eredménye.4 éve nem volt jó a józsefvárosiaknak a fideszes vezetés, megválasztották a klubrádiós Pikó...
Két külföldi férfi huszonkilenc illegális bevándorlót próbált Olaszországba juttatni egy bútorszállító teherautóban, amelyet Zalában állítottak meg a pénzügyőrök – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti...
Egyszerre két tárgyat is el akart lopni egy székesfehérvári tolvaj, de gyorsan utolérte a karma. A férfi a jókora esés után dühében belerúgott a frissen lopott tévébe.Bármelyik Benny Hill-jelentb...
Kiürítették a dél-franciaországi Le Barcarés strandját cápaészlelés miatt – jelentette vasárnap a Sud Ouest című regionális lap.A mintegy két méter hosszú tengeri ragadozóra szombaton lettek figy...
Vasárnap a 2023-as Forma–1-es Magyar Nagydíjat fölényesen nyerte Max Verstappen. Mögötte a brit Lando Norris futott be, jó napot szerezve a nyárra feltámadó McLarennek. Ők ketten tehát részt vett...