Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nyelvterületen Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja, egyben Magyarországnak Mária oltalmába ajánlásának emléknapja. Nagyboldogasszony napja alkalmából Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon, Kászonújfaluban, Oroszhegyen, Sikaszóban és Felsőboldogfalván is tartanak búcsús szentmisét.ÜnneptörténetLegrégebbi elnevezése elalvás, vagy elpihenés: az Istenanya elszenderülésének, halálának a napja. I. Gelasius pápa (492–96) szertartáskönyve felemeltetésként említi. Az eseménynek már a középkorban jelentős kultusza volt. A krónikás hagyomány Szent Gellért püspök érdemeként tudja, hogy a Boldogasszony nevet kapta. Az Árpád-korban Szűz Mária lett a magyarok legfőbb oltalma, koronázó templomok, főpapi székesegyházak, monostorok, búcsújáró helyek és kisebb templomok is patronátusa alatt állnak. A magyarok Nagyasszonya a keresztény államiság kezdetétől népének védelmezője, oltalmazója, Magyarország Patrónája.
Nagyboldogasszony az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe. Az egyház e napot Szűz Mária mennybemeneteleként ünnepli. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány úgy tartja, hogy a Megváltó édesanyjának - hite jutalmaként - nem kellett a sírban várnia Jézus világ végi eljöveteléig, hanem halála után Isten rögtön föltámasztotta, és magához emelte a mennybe. Az egyház Krisztus első és legbuzgóbb követőjének megdicsőülését bemutatva jelet ad a világnak, hogy megéri Isten közelségében élni.
A Nagyboldogasszony elnevezés kizárólag a magyar nyelvben, magyar szóhasználatban létezik, magyar nyelvi remeklés, amely az ősi magyar hitvilágból is táplálkozhatott.
Az eseménynek már a középkorban igen nagy kultusza volt. Jeruzsálemben már az V. században megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae, „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.
Ősi hitünk Boldogasszonya már nagyon régen is létezett hitvilágunkban. Ő volt az élet adója és védője, a bőség, a termékenység, az aratás, az állatok és növények, valamint az ember szaporodásának és egészségének oltalmazója. Itt, a Kárpát-medencében már 6-6500 évvel ezelőtt hozzá fohászkodtak eleink, mint azt a tatárlakai leletek egyikén olvasható ősi szöveg megfejtett gondolatai is bizonyítják: „A minden titkot ismerő dicső Nagyasszony vigyázó két szeme óvjon Napatyánk fényében.”
A Szent-Gellért legendában is azt olvashatjuk, hogy népünk körében Máriát, Jézus anyját példátlan tisztelet övezte, amikor Róma gyakorlatilag még nem is ismerte. Gellért úgy számol be, hogy ezt az egyedülálló, Nyugat-Európában nem jellemző Mária kultuszt ő maga készen találja a Kárpát-medencében. Még valahová Belső-Ázsiába vezet vissza ez a talányos rendeltetésű, nagy tiszteletnek örvendő istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya. Ez az ősi hitvilágunkban szereplő Boldogasszony - Babba - fogalma közel állt a katolikus Szűz Mária fogalmához. A szeplőtelen fogantatáshoz igen hasonló mitológiánk Emeséje is, éppen ezért mi magyarok Máriát Szűz Máriának nevezzük, holott őt az európai kereszténység Szent Máriának (Heilige Marianak, Santa Marianak stb.) nevezi. Őseink Isten anyja nem az európaiak által ábrázolt Holdon, hanem a Napon, illetve a Napot szimbolizáló kereszten áll. Tulajdonképpen a magyarok Emese anya-kultusza készen találta a népet a Mária kultuszra. Szent Gellért ennek a jóságos, fenséges mennyei asszonynak a kultuszával találkozott, akiben mintegy Szűz Mária előképét láthatta, akinek tisztelete nagyobb akadály nélkül válhatott Mária-kultusszá, és akinek költői neve sem látszott méltatlannak arra, hogy Isten anyját ékesítse. Ekkor választotta ki Szent Gellért a „Napba öltözött asszony" bibliai idézetét az udvar előtt tartott prédikációjának témájául.Forrás: székelyhon.ro / turul.info