2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Egy patkány levele Bangónénak!

Kedves Bangóné Borbély Ildikó! Szögezzük le, hogy a fenti megszólításban a "kedves" az a formalitás miatt van, hiszen Te ezt a megszólítást nem érdemled már meg, és a legkisebb tiszteletet sem, ezért íródik levelem tegező hangnemben. Most, hogy ezt a kört gyorsan lefutottuk, engedd meg, hogy bele is kezdjek. Ígérem, rövid leszek.   Ildikó, sokáig gondolkodtam azon, érdemes-e billentyűzetet ragadnom, lehet, ez a levél el sem jut hozzád, bár tisztában vagyok azzal, hogy a Vadhajtásokat Te is olvasod. Ma jutottam arra az álláspontra, hogy mégis írok. Meg fogsz lepődni. Én nem vagyok Fideszes, nem vagyok Orbán-fan. Mindezek mellett el kell ismernem, hogy 2018-ban én is a Fideszre szavaztam, ahogy nagyon sokan tették ezt olyanok, mint én vagyok.Azóta eltelt pontosan egy év és most patkány lettem. Ildikó, tavaly áprilisban hatalmas K.O.-t kaptatok, nem csak ti, úgy am block zusammen az egész ellenzék, és a mai napig nem néztetek tükörbe, nem vontátok le ebből azt a bizonyos tanulságot, mert bennetek az alázat körülbelül akkora, mint lakatlan-szigeten a tömegverekedés. Ehelyett a K.O.-tól megszédülve, hörögve, utolsó szusszal még kimentetek az utcákra. Igen, akkor kint voltatok 40 ezren. És? Hiszen ez nem a NÉP, ezt még az is tudta pontosan, aki nem foglalkozik napi szintű politikával. Kiabáltatok, hogy csalás volt. Ezután még próbálkoztatok, de elfogytatok, mint fing a gatyában és csak a bűzötöket hagytátok magatok után, amit hetekig érezhetett a magyarok többsége. Ildikó, ezek után sem volt bennetek egy fikarcnyi alázat sem, így hát tovább próbáltatok fingani, illetve csak pukizgattatok, mert egyszerűen nem találtátok meg a mondanivalótokat, azt sem tudtátok, mit szeretnétek tulajdonképpen Magyarországgal, a magyar néppel, nem találtátok meg azt a témát, hogy egy picikét is komolyan vegyenek benneteket, Ildikó.   Jött aztán 2018 decembere és belekapaszkodtatok a "rabszolgatörvénybe".  El kell ismerni, hogy ekkor komolyabb fingot tudtatok produkálni, szavaitok szerint ebben a hatalmas diktatúrában. Ildikó, emlékszel, amikor decemberben dobáltátok a rendőröket kukákkal, füstbombákkal, padokkal, üvegekkel és most hadd ne soroljam még mikkel? Persze, hogy emlékszel. Tudod, Ildikó, alig 13 évvel ezelőtt a magyar emberek vére folyt a pesti utcákon, megemlékezni vágyó emberek vére. Azokban az időkben az ilyen Ildikókat, mint Te vagy, kapualjakba rángattak, a gyorskötözőket húsig húzták a csuklókon, majd bebörtönözték és megalázták őket. A világ pedig csak hallgatott. Ildikó, a magyar emberekbe ez beleégett, beleégtek ezek a képsorok azokba is, akik csupán a televízió képernyőin keresztül követték az eseményeket. Mindezek után kérdezem én, és a fent már említett hetekig tartó garázdaságaitok után, milyen diktatúra az, ahol Orbán képével díszített hordót ÉLŐ videókban lehet püfölni, lincshangulatot előadva, Orbán-bábut ütni-vágni, köpködni. Mindezt teljesen nyugodtan, nyíltan, ÉLŐ-ben közvetítve, mint valami hőstettet? Színpadokra állni, mocskolódni, akasztgatni, gyilkolászni, hidakat lezárni, akár 50 emberrel is. Ildikó, érzed mekkora diktatúra van? Pontosan ti vagytok arra a példa, hogy Magyarországon még a diktatúra csírája sem létezik.   Ildikó, minden meg lett engedve nektek, tényleg minden. Még a földön is fetrenghettetek, bármit megtehettetek. Tudod, miért jó, hogy ezt hagyták ebben a fene nagy diktatúrában? Pontosan azért, hogy eljussunk odáig, hogy még azok is patkányok lettek, akik nem Fideszesek, csupán annyi a bűnük, hogy nekik valóban Magyarország az első, a hazájuk, a családjuk, a gyermekeik az elsők és nem a ti beteges cirkuszaitok, mondanivaló híján. Ildikó, átolvasva a sajtót, sokan azt írják, Te 3 millió Fideszes szavazót patkányoztál le. Lófaszt! Minimum 6 millió magyar embert patkányoztál le.   Ildikó, tegyük félre most ezt a patkányozást, én nem haragszom igazából ezért rád. El is mondom, miért nem. Így, az EP-választási kampány célegyenesében én ezt inkább megköszönöm neked. Megköszönöm azért is, mert bár említettem, nem vagyok Fideszes, de amíg ilyen lenne az alternatíva a Fidesz leváltására, mint Te és ti vagytok, addig azt mondom, hogy nem tud annyit lopni a Fidesz, hogy én ilyen alternatívát támogassak Magyarországon, az imádott hazámban. Pontosan tudom, hogy amíg mi, magyarok neked és elvbarátaidnak patkányok vagyunk, velünk szemben pedig a betolakodó migránshordák ártatlan menekültek, addig ma már ezt Magyarország többsége, de úgy fogalmaznék inkább, hogy a NÉP is teljesen átlátja.   Ildikó, amíg Te és elvbarátaid szerves részei a magyar politikának, amolyan alternatívát kínálva ezzel a magyar embereknek az Orbán-kormány leváltására, addig Orbán Viktor csupán hátradől és akár 2050-ig is kormányozni fogja Magyarországot. Csak azt ne mondd Ildikó, hogy Te ezzel nem vagy tisztában, mert ezt egy 14 éves gyerek is érti. Aki pedig látta az elmúlt éveteket csupán eddig a patkányozásig, míg él, nem fogjátok tudni megszólítani. Rátok egy elégett gyufaszálat nem lehetne bízni, nemhogy egy országot. Ildikó, nincsen az a plakát-kampány és nincsen akkora jobboldali média, amik és akik ennyire egyértelművé tehetnék az embereknek, hogy ki vagy Te, kik vagytok ti. Nektek elég azt tenni, amihez értetek: Elárulni a hazát, hisztizni a sajtóban és patkányozni a magyar embereket. Azt a minimum 5-6 millió embert, akiknek ti soha nem lesztek alternatíva, még ha naponta háromszor baszod földhöz magadat, akkor sem.   Köszönjük Ildikó!  EnVé - Vadhajtások.hu     
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató