2025. december 23. - Viktória
Időjárás ikon
EUR 387.13 :
USD 330.03 :

Külföldön akar árulkodni a csicska Jobbik

A "képviselői működés szabályait szigorító" javaslatok visszavonására szólította fel a kormányoldalt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

Az ellenzéki politikus azzal érvelt: a házszabály és a képviselők jogállásáról szóló törvény szigorításának célja, hogy „szájkosarat tegyen az ellenzéki képviselőkre”, akik az elmúlt időszakban bebizonyították, hogy szükség van a parlamenti politizálásra.

Szerinte ezzel a lépéssel akarják elhallgattatni a parlamentben a Fidesz számára kellemetlen ügyeket, ehhez európai szinten is példátlanul súlyos büntetéseket, jogkorlátozásokat vezetve be.

Lukács László György szerint „Orbán Viktor az október 13-i vereségek utáni félelmében belátta, hogy ez ellenzéket valamilyen módon még jobban szűkíteni kell, korlátozni kell”, és ezt most „erőből, izomból” teszi.

Közölte, ez ellen módosító javaslatok mellett azzal is fellép az ellenzék, hogy szükség esetén a köztársasági elnökhöz, az Alkotmánybírósághoz vagy nemzetközi fórumokhoz fordul, mint a momentumos elvtársaik.

Forrás: Demokrata nyomán

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!