Vadhajtások

Megengedhetetlen Burány vicce

Felháborítónak nevezte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője, hogy a Párbeszéd soraiban ülő Burány Sándor nyíltan viccelődött egy parlamenti bizottságon a nők elleni erőszakról.

Mikor zárja ki “a korábbi nővédő” Szabó Tímea frakcióvezető a nők elleni zaklatáson viccelődő Burány Sándort a Párbeszéd képviselőcsoportjából? – tette fel a kérdést a fideszes Czunyiné Bertalan Judit budapesti sajtótájékoztatóján.

Vadai Ágnes nemrég még monoklit is festett, hogy tiltakozzon az erőszak ellen….

 

A politikus felidézte, Burány azt mondta, hogy felmerül benne, hogy az elmúlt hetekben a közvéleményt borzoló zaklatási ügyek, azok nem is zaklatásnak minősíthetők, hanem tulajdonképpen együttműködési kényszernek”.

Czunyiné Bertalan Judit azt is elfogadhatatlannak minősítette, hogy

az ülésen a Burány Sándor mellett ülő szocialista Bangóné Borbély Ildikó “mindezeken jókat nevetett”.

Megjegyezte: Szabó Tímea az elmúlt években nagy nővédőnek mutatta magát, most mégis mindezeket szó nélkül hagyja. Pedig Szabó Tímea korábban több alkalommal éppen a nők elleni szexuális zaklatás ügyében emelte fel a szavát, mindig rendkívül harcias, harsány és hangos volt”

de a mostani zaklatási ügyekben hallgat, és más ellenzéki frakcióban is nagy a csend.

Forrás: Vasárnap