2025. december 22. - Zénó
Időjárás ikon
EUR 387.24 :
USD 330.61 :

A Jobbik szerint az ő helyük a Néppártban van, de csak ha kirúgják a Fideszt onnan

A Jobbiknak az Európai Néppártban a helye. – Ezt Hír TV kérdésére jelentette ki a korábbi radikális párt frakcióvezető-helyettese.
Lukács László azután beszélt erről, hogy a szocialisták EP-képviselője Ujhelyi István is amellett érvelt egy lakossági fórumon, hogy vegyék fel a Jobbikot az Európai Néppártba. A jobbikos politikus viszont világossá tette, hogy addig nem csatlakoznak a néppárthoz ameddig a Fidesz a pártcsalád tagja. A Jobbik már 2018-ban tervbe vette, hogy csatlakozik jobbközépnek mondott pártszövetséghez, de a néppárt szóvivője akkor azt mondta – idézem: Nem tudom, mit szívnak, de láthatóan hatásos. Szóval inkább azzal kereskedjenek, mert ha illegális is, sikeresebbek lesznek vele, mint a politikában.
"Szerintem most már ez csak ennek a kérdése, hogy miként alakul a néppárt belső ügye. A Jobbik szerintem jót tesz azzal, hogy a néppárthoz tud csatlakozni. Természetesen mi senkire semmilyen döntést nem kényszerítünk rá. A néppárti politikusokat ebben befolyásolni nem szeretnénk. Én úgy gondolom, hogy előbb-utóbb a Jobbiknak az Európai Néppártban a helye."- mondta Lukács László, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
       Forrás: Hír TV

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!