2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Brüsszelnek ezzel kellene foglalkoznia: Meghaladta a kilencezret a járvány áldozatainak száma Belgiumban

Belgiumban a hétvége folyamán átlépte a kilencezret az új koronavírus-járványban elhunytak száma – jelentette vasárnap a helyi sajtó.Huszonnégy óra leforgása alatt 46 ember vesztette életét a vírus okozta fertőzésben, 24-en közülük idősek otthonában. Az utóbbi napok növekvő tendenciája után ismét csökkenőben a kórházi felvételek száma: míg az elmúlt hét második felében átlagosan 80 embert utaltak be egészségügyi intézményekbe, addig a hétvégén csak 60-at. A vírus terjedése is lassulóban van, egy nap alatt 291 volt az új fertőzöttek száma, a 11,5 millió lakosú országban több mint 55 ezer esetet tartanak számon.
A szomszédos Hollandiában a múlt heti hirtelen csökkenés után enyhén emelkedett a járvány okozta betegség miatt intenzív ápolásra szorulók száma. A közegészségügyi hatóság vasárnapi statisztikái szerint 12 ember halt bele a koronavírus-fertőzésbe, az országban 5680 a kór áldozatainak száma. Újabb 125 embernél mutatták ki a fertőzést, így a 17,5 millió lélekszámú Hollandiában közel 44 ezer az azonosított esetek száma. Luxemburgban ismét növekedett az elhalálozások száma. Míg az elmúlt héten csupán egy halálos áldozata volt a kórnak, a hét végén már három. Az újabb fertőzéses esetek száma 15-tel nőtt, így már csaknem négyezer azonosított fertőzött van a valamivel több mint félmillió lakosú nagyhercegségben.Forrás: MTI nyomán 

A belga miniszterelnököt is megalázták az egészségügyi dolgozók - Videó | Vadhajtások

Tegnap Macronról írtunk, akit már második alkalommal égettek szénné az ápolónők, most viszont Belgiumból érkezett egy erős videó. Természetesen ez elkerüli a honi liberális médiát, mert ez nem hír a számukra. A "fejlett demokráciákban" ez történik, miközben a "sötét diktatúrában" sikeresen legyőztük a világjárványt. Brüsszelben is a kórházlátogatás volt a...

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!