Upor Lászlóval közösen sajtótájékoztatót tartottak az SZFE hallgatói az intézmény épülete előtt, melyben közölték, részt vesznek-e a kuratórium tagjaival szervezett tárgyalásokon.Upor László távozó rektorhelyettes az SZFE épülete előtt hangsúlyozta, hogy a transzparencia és igazmondás hívei, a fülükbe jutott viszont egy álhír, miszerint a kuratórium elvonta az egyetem pénzét. Upor elmondta, hogy ez nem igaz, technikailag az történt, hogy augusztus 31-ig volt egy számlájuk, szeptember 1-jétől pedig egy új számlát nyitottak. Az összes, számlájukon lévő pénzt először visszautalták az ITM-nek, majd ők utalják az új számlára.
Csernai Mihály ezt követően elmondta, hogy HÖK elnökként meghívást kapott a HÖOK és a Rektori konferencia által szervezett rendezvényre, melynek lényege az, hogy leüljenek az egyetem új fenntartójával egyeztetni.

A hallgatói fórumon arról szavaztak, hogy
Vidnyánszky Attila személye illegitim számukra, és ezért nem akarnak tárgyalni vele, korábban közölt pontjaikat továbbra is fenntartják.
Nem fognak elmenni a tárgyalásra, amennyiben az általuk el nem fogadott fenntartó kihagyásával akarnak tárgyalást kezdeményezni, arról ismét szavaznak. Arra kérték a szervezőket, hogy a levelüket olvassák fel a tárgyalás egy pontján hangosan. Upor László viszont közölte, hogy részt fog venni a holnapi találkozón.
Ezen kívül elmondták, hogy ők nem tárgyaltak Gyurcsány Ferenccel.
Forrás: ATV nyomán
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.