Egyre több magyar művész mondja el véleményét a színművészeti egyetem átalakításáról és az azt ellenző tüntetésekről. Köztük van Gregor Bernadett színművésznő is. Közösségi oldalára kitett bejegyzésében arra utalt, hogy régebben sokkal hálátlanabb körülmények között kellett tanulniuk vagy éppen vizsgázniuk a színészhallgatóknak.Az jár a fejemben a több századik FreeSZFE-posztot látva, hogyvajon akik őszinte hittel lázadva tüntetnek, tisztában vannak-e bizonyos tényekkel”– írta Facebook-posztjában Gregor Bernadett, aki 1991-től 1995-ig volt az intézmény hallgatója. A színésznőt megviselték a színművészetin töltött évek, a most kialakult helyzet miatt pedig közösségi oldalán osztott meg egy hosszas bejegyzést, amelyben felidézte egy pár emlékét az intézménnyel kapcsolatban.
Mi voltunk az első kísérleti osztály, a harmadik rostát egy hét kőkemény műhelymunka előzte meg. A döntő vizsgán a Mesél a bécsi erdő című darabból kellett jelenetet csinálni. Bikinire kellett vetkőzni, és lezuhanyozni az öltözőben, így járultunk a vizsgabizottság elé. Vizes hajjal, álló mellbimbóval… Szerencsétlenségemre a csoportunkban több fiú volt, mint lány, ezért kétszer kellett eljátszanom a jelenetet. A kettő között dideregve ültem a vizsgabizottság mellett egy széken… Ezt amúgy már évekkel ezelőtt leírtam egy bejegyzésben
– áll a Facebook-posztban.
Megjegyzi, hogy „értük senki nem vonult az utcára, és senki nem tüntetett”.
„Azért írtam le mindezt, mert ez is hozzátartozik az igazsághoz” – zárul a színésznő bejegyzése, aki azóta törölte a bejegyzését a mocskolódó kommentelők miatt.
Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogysokáig kibeszéletlenül maradtak a szakmai problémák, a világnézeti különbségek, így bizonyos „közéleti parazitáknak” sikerült konfliktust generálniuk.Forrás: Hirado.hu
